Bitang Banditák története II. - érettségizünk

 Az utolsó fél évünk a Rózsa Ferenc Gimnáziumban és egy rendkívüli (magyar)érettségi

Legutóbbi bejegyzésemben adtam egy korántsem teljes áttekintőt osztályunk történetéről elsőtől a Rózsa-hét megnyeréséig, amit itt olvashattatok el. Most befejezem a történetet, amely egyben tisztelgés osztályfőnökünk, Barát Tünde (1972-2022) előtt is.

Újabb rendbontások, nem esik vissza a fordulatszám

Szóval megnyertük a Rózsa-hetet, állati büszke mindenki, még hetekig hordjuk a suliban a pólókat, pisztolyokkal járunk órákra, ahol csattogtatjuk is őket. Persze nem mindegyik tanárnak tetszik mindez, magyarórán szaktanári figyelmeztetéssel való fenyegetés hatására marad abba a lövöldözés. Mondhatjuk úgy, hogy Mné tanárnő nem volt vevő a humorunkra.

Ezt követően a november decemberbe fordul, Barát Tünde ismételten (három év szünet után) Mikulás-bulit engedélyez. Előtte konzekvensen, de félig nevetve mondja, hogy tanult a három évvel ezelőtti történetből, nem lesz origamizás és nyomatékosan kér mindenkit, hogy ezúttal senki se gyújtogasson. Mindenki megtartja, amit ígért, tényleg nagyobb gikszerek nélkül lemegy a rendezvény, egymásnak adjuk át az ajándékokat. Az akkori felszabadult, bolondos hangulatot jól jellemzi az alábbi videó, a folyamatos mutogatás, ordibálás, beszólások, már teljesen védjegye az osztálynak, és igazából Tünde is teljesen elfogadja ezt, már csak nevet az egészen. Figyelem, videó alább!

Mikulás-napi ünnepség felvétele. Első tömeges röhögés egy „Körömiii!” bekiabálása után Norbi által 0:15-nél, nem sokáig tartott a komolyság. 06:50-nél két barna Sophit adok át csomagolatlanul ajándék gyanánt Zazának, ekkor is hatalmas a röhögés. 07:10-nél Totya bemondja, hogy Tirbácz minősíthetetlen magatartást tanúsított, Tünde ekkor érezhetően lefagy. (Emlékeim szerint iskolai helyesírási versenyen vettek részt Lalival és felidegesítették a felvigyázó tanárt, aki meg panaszkodott Mnének.) A felvételeket Totya és én készítettük.

Kórustagok leszünk

Másnap magyaróra van, Mné tanárnő nagyfelelést helyez kilátásba valamelyik Nyugat első generációs költőről, aki kifejezetten nem csíptünk. De előtte közli, hogy „határozott hangú, németül tudó fiúkra van szüksége Rungné tanárnőnek.” Közli, hogy a próba pont most magyar óra alatt lesz, aki akar, most gyorsan elmehet, amíg ő kimegy a szertárba. 

Nagyjából 5 mp alatt ürül a hátsó sor, kb. 4-5 fiú marad bent a 20-ból, jönnek olyanok is, akik nem tudnak németül, röhögve mondják, hogy majd mi éneklünk helyettük is. Az Örömódát kell énekeljük németül és magyarul is, mert pont akkor csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Rögtön az első próba zűrzavarral indul, Jani és Norbi összevesznek, Jani elkapja Norbi torkát, aki csak nevet ezen. A Tanárnő nem annyira, „Singen Sie, meine Herren, Arbeit macht frei!” utasítással ösztökélve minket hangosabb éneklésre. Amúgy jól belejövünk, a kórustagok 80%-a lány, mi a basszusunk hátul jól kiegyenesíti a dolgokat, nekünk 80%-on kell énekelnünk, a csajok 50%-on. Hétfőn közli velünk Mné, hogy Rungné tanárnő elégedett volt velünk, ezentúl minden próbán ott kell lennünk. Hitetlenkedések:

- Micsodaaaaa? De Tanárnő, mi csak egyre akartunk menni, mert izé.... nem akartunk felelni Adyból, vagy Babitsból. Azt nem tudtuk, hogy ezután menni kell mindegyik próbára, sőt, énekelni is kell a karácsonyi hangversenyen!

- Mné: Miért, mit gondoltatok, ennyivel megússzátok? Ha nem mentek el a többire, itt fogtok felelni minden órán, külön ti.

Hát így lettünk kórustagok 2003 karácsonyán. Az Örömóda hálás téma, könnyű énekelni, németül tényleg jól tudunk (emelt németes az osztály nagyobbik része), még ma is emlékszem a szövegére magyarul is, németül is. A karácsonyi hangverseny sikerrel zárul, emlékszem életemben először és utoljára kapok decemberben hónapban ötös magatartást az RFG-ben. Osztályunk ázsiója váratlanul megnő, Rózsa-hét bajnokok lettünk, mi adjuk a legtöbb embert a megyei atlétikai versenyekre, illetve a karácsonyi hangversenyre is, ráadásul pont a tipikus rendbontók szerepelnek mindenhol elől. Ekkoriban már OKTV-én indulunk jó páran, különböző versenyeken, szóval tényleg egész normális gimnáziumi osztály képét mutatjuk. Egy ideig.

Egyszerűen csak szeretem ezt a képet. Ez volt életem első tényleg döfi Diesel pulóvere, kb. 2002-ben kaptam. Még ma is megvan, csak valami marha kiégett cigivel kb. 2007-ben a Babylon diszkóban. Fent Totyával vigyorgunk, alul Sz. Gábor és W. Peti.

Ebben az időszakban osztályunk németesei tömegesen mentek nyelvvizsgázni és szinte mindenkinek sikerült is. Pné S. Judit némettanárnőnk büszke is volt ránk, meg közölte nevetve, hogy mostantól sokkal könnyebb órát tartani. Majd zárásul, utolsó németórán, mentesítésünk előtt fogalmazást kell írnunk, három témát lehet választani. Szinte mindegyikünk a „Handarbeit” (magyarul: Kézimunka) témát választja, majd egymásról írunk, és hát nem varrás-kötés-fonás háromszögben. Másnap széles vigyorral az arcán jön be, mondta, hogy tegnap megfájdult a hasa, annyit nevetett, de ezeket a dolgozatokat inkább nem teszi közzé, csak beírja mindenkinek az ötöst, hiszen ezentúl úgyis ötösök vagyunk a nyelvvizsga miatt. És kifejezte abbéli javaslatát is, hogy Zaza a jövőben inkább csak írógéppel írjon, mert órákig próbálták a férjével együtt elolvasni egy kaparását. Harsogó nevetés volt részünkről a válasz.

És jöjjön egy igazi osztályvideó, ahogy nagyjából kinézett ez az osztályközösség.

Sok komolyság nincs benne. :)

Szalagavató

Ezt követően pár hét nyugalom következik, majd januártól felpörögnek az események. Elkezdjük betanulni a szalagavató táncot, megjönnek az öltönyök, de nem mondhatni, hogy különösebben meg vagyunk hatódva. Lehozzuk nagyjából hibamentesen, arra emlékszem, hogy az alsós osztályok lánytagjai között volt verseny, hogy kire tűzzék ki a szalagot. Az Emberek - Tábortűz című számát énekeljük a színpadon, mondták röhögve más osztályok tagjai, hogy a technikus úgy felcsavarta a hangszórók hangerejét, hogy minket egyáltalán nem lehetett hallani, mintha tátogtunk volna, csak a legutolsó strófa hallatszott kicsit. Oda se neki. 

Szalagavató előtt felsorakoztunk a büfé előtt. Szándékosan így masíroztunk le, utcai ruhában, hátha meglát minket valami fejes és szívrohamot kap az öltözékünk láttán. Természetesen így is lett, nagyjából két perc múlva zavart minket vissza Ungorné Ibolya igh. Hiába mondtuk, hogy nincs ünneplőnk, csak annyit mondott vészjóslóan, hogy „Öt percetek van átöltözni!”

Az akkori 10.E-sek egy részének szokás szerint tetszik a műsor, átjöttek röhögni, meg bandázni, amikor meglátták a ruházatunkat. Jellemző kép, ők elegánsabb öltözékben vannak, mint mi. Középen Bánáti Lilla, jobb oldal Rotics Zsuzsi.

Hát ha elegáns ruhát és fényképet akarnak, akkor megkapják, megy a röhögés. Angit megkérjük, hogy csináljon rólunk így egy képet. Nevetve megcsinálja. A büfében dolgozók ezalatt nagyon nevettek.

Nagyjából szétbohémkodjuk a szalagavató vacsorát, becsempészett pálinka, más osztályok tagjainak piszkálása és lefröcskölése pezsgővel, röhögés, szóval itt már kezdjük hozni magunkat. Még pár kép.

Természetesen Jenei Éva volt ofőnk is meghívást kapott a szalagavatónkra. Balról jobbra: Wábel Peti, Szabó Gábor (Arafat), Jenei Éva, Nemes Robi.

Barát Tünde is büszkén pózol, jó hatással voltak rá az elmúlt hónapok zajos sikerei

Egyik kedvenc képem erről a négy évről. Meglepően komoly mindenki, vagy ötször kellett megcsinálni a képet, mire sikerült. Az arcokon már látszik a pirosság, nem az első pohárnál tartunk. Büszkén viseljük a szalagot. Balról jobbra: Tirbácz, Béres Tomi, Arafat, Lali, Totya, Jani, én

Éjfél után bezár a bazár, felmegyünk az osztályterembe, átöltözünk és irány a Babylon! (Ma: Műhely, üzemen kívüli diszkó a volt Phaedra mozinál.) Akkoriban nagyon menő és modern szórakozóhely volt, kb. aki számított, mindenki járt ott. Oda irányozzunk magunkat, megbeszéljük a többi osztállyal is, hogy ott tali, persze semmi nem lesz az egészből. :D

Lefelé menet valami disznóságot kiabálunk Nellinek, aki így fejezi ki a véleményét rólunk. :D

Hajnali fél három van, a Babylonban ropjuk, meglehetősen fáradt már mindenki, legalább 9-10 órája mindenki bőrcipőben van. Balról jobbra: S. Erika (12.A), Angi, én, Barát Tünde, Nelli, Robi, Tirbácz, Gyuri, Jenei Éva.

Közben útba ejtettük a Narancs Klubot is. Más világ volt, mindenhol lehetett még cigizni. Onnan lehetett akkoriban tudni, ha valaki diszkóban, vagy kocsmában volt az éjszaka, hogy másnap rettenetesen büdös volt mindene, a haja, bőre, kabátja, ruhái, mindene. Ezt nem sírom vissza. Balról jobbra: Molnár László angoltanár, Jenei Éva, Jani, én.

Hol lehetett akkoriban máshol befejezni egy bulit, mint a Pálmában? (Ma Tapétabolt a Luther utcán). Éjjel-nappal nyitva volt, olcsó volt, vágni lehetett a füstöt, és bárkit beengedtek. Kikkel találkoztunk itt? Na persze, hogy a 12.A-sokkal. :) Sikerült hajnal öt órakor összefutni velük. Így zártuk ezt az estét. Bal oldal félig látszik Deák Bea, középen Pellek Márti.

Offenzíva a 10.D (Eurofakt osztály ellen)

A kb. leginkább valószínűtlen találkozásaink egyike. Ők tanulni jöttek a suliba, minden tanár kedvencei, jól felszerelt osztályterem, fegyelmezettek, szóval minden, ami mi nem. 

Decemberben a csajok panaszkodnak, hogy az osztálytermünket valakik megrongálták, le lett tépve a „Jóbarátok” (Friends) nevű plakátunk az ajtóról, illetve még egy plakát megrongálva. Én egyiket sem tudtam, hogy az mi, nem is érdekelt, hanem az igenis, hogy kik merészeltek velünk ujjat húzni? Rekonstruáljuk az eseményeket, az Eurofaktosoknak sokszor van a mi termünkben angoljuk Molnár Laci vezetésével, biztos ők voltak! Mindig tovább maradnak, sokszor dörömbölünk ilyenkor az üvegtéglákon, meg kopogunk az ajtón, nekünk ez sokkoló, hogy valakik óra 45-kor még NEM topognak az ajtóban és tovább bent maradnak.

Szóval gyorsan eldöntjük mindenféle bizonyíték nélkül ,hogy csak ők lehettek. Külön kommandó alakul a megrendszabályozásukra, kb. 10-12 fővel. Még nevet is adunk az eseménynek, „1. számú megtorlás” a neve, mert lehet V-1-ként (gyengébbek kedvéért: Fau-1) rövidíteni, mint a második világháborús német rakétafegyvert. Átmegyünk a szünetben, üres a terem! Nosza, oda se neki. Letépünk íziben vagy 3-4 plakátot, letörünk 2-3 fogast, ezzel a pusztítás nagyjából egyensúlyban van. Felfedezzük, hogy kis karácsonyfa van felállítva az egyik sarokban, rajta jó sok szaloncukor. Régi 2-es iskolás módszer (ma: Kazinczy Ferenc Általános Iskola) szerint a szaloncukrot felbontjuk, bevesszük a szánkba és jól benyálazzuk mindet. Majd visszacsomagoljuk mindet és elégedetten távozunk, teljesítettük a feladatot. A két őrszem nem jelezte, hogy jönnének, minden rendben volt, szemtanúk nincsenek. Visszaérünk, a csajoknak meséljük az eseményeket. Helyeslik is az akciót, meg nem is, azt túl durvának tartják, de azért érezhetően imponált nekik is, hogy nem hagytuk megtorlatlanul a dolgot.

Aki olvassa, egykori eurofaktos, szóval ezek mi voltunk. :D 

Ezt követően Norbival baktatunk pár nap múlva matekórára, némileg elkésve a büféből jövünk. Épp a termük előtt megyünk el, kíváncsian benézünk, tanárt nem látunk. Megbeszéljük, hogy én felrántom az ajtót, ő bekiabál egy baromi hatalmas „Körömi!”-t, (Kolarovszki Zitától ezúton is bocs emiatt) majd elszaladunk. Így is történik, kivágom az ajtót, ebben a pillanatban veszem észre, hogy bent van egy tanárnő (nem tudom, ki volt, csak perifériából láttam), rémülten akarok szólni Norbinak, hogy ne! Persze elkéstem, irtózatos erővel hasít bele a fülembe a csatakiáltás, mindenki ránk fordul. Hanyatt-homlok menekülünk, jön utánunk a tanárnő, erre berohanunk a WC-be és belüről fogjuk a kilincset, hogy ne tudjon bejönni. Be akar, de nem tud, megfenyeget minket, de nem engedünk. Kb. 5 perc múlva kilesünk, sehol senki, megúsztuk, szaladunk vissza. Persze a matekóráról elkéstünk, Szabó Zsófia tanárnő még leülni se enged minket, következik a büntetőfelelés. Emlékeim szerint gyalázatosan leszerepeltünk, én bezúgtam egy karóval, de Norbi sem muzsikált sokkal jobban. A többieknek röhögnek ezen. 

A sors azonban további véletlen találkozásokat tartogat számunkra. Rögtön ezt követően pár nap múlva összetalálkozunk a teljes lányszekciójukkal az ebédlőben és megy a susmorgás, hogy valamit kéne csinálni. Ők is néznek ránk, készülnek, látják, hogy valami jönni fog. Leülünk melléjük, illedelmesen köszönünk, majd Norbi ismét zúgat egy nagy csatakiáltást („Körömi”!), mindenki nevet. Kitaláljuk, hogy dobáljuk meg őket szőlővel, amit az ebéd mellé adtak. Elkezdjük próbaként előbb egymást dobálni, ami hamar elfajul, mert Tirbácz úgy eltalálja W. Peti levesét, hogy rámegy WP pulcsijára a levesből. Utóbbi ezen felbőszül, rám szól: „Laci, te dőlj hátra!”, majd az egész sült csirkecombot belevágja Tirbácz levesébe, ami összefröcsköl vagy 3-4 embert is Tíren kívül. Erre a többiek is bepörögnek, a csirkecombot sajnálják, elkezdjük egymást a zöldborsófőzelékkel lőni. Mindenki kanalat fog, meghajlítjuk, és csúzliszerűen hátulról kanálszerű mozdulattal megszórjuk egymást a főzelékkel, mindenki tiszta mocsok. Az eurofaktosok közben ezen gúnyosan felröhögnek. Több sem kell nekünk.

- Te, ezek kis p*ncik rajtunk röhögnek, adjunk nekik! 

Buuuum! Sorozatot lövünk feléjük, de már alig van a tányérokban, messze is vannak, igazán csak 2-3 ember kapott belőle, ők se sokat. (Emlékeim szerint magasságuk okán Kurucz Andi és Vozár Bia kapott többet) Természetesen jön a válasz, nekik még sokkal több főzelékük van, mi sokkal többet kapunk vissza, engem arcon is talál valaki. Vidám hangulat alakul ki, lőjük egymást, már minden csupa mocsok alul. A mókának hirtelen vége szakad, a konyhai személyzet észreveszi mi történik. Persze nekünk kell feltakarítani a ganét, csakis mi lehettünk a hibásak. Cserébe „ottfelejtjük” az összes tálcánkat az eurofaktosok asztalán, nem visszük vissza, és ártatlan képpel mondjuk, hogy ezek milyen arcoskodók, még ezt is megengedik maguknak. A terv nem igazán jön össze, valamiért senki sem hitt nekünk, vissza kellett vinnünk az összeset. Már tavaly is megcsináltuk ezt néhányszor, akkor Jenei Éva ofőnk kért minket ezért számon. Hiába magyaráztuk, hogy mi étteremnek hittük, ahol van pincér, azért hagytuk ott.  

Visszatérve az Eurofakt osztályra, meg kell mondjam, hogy ezen osztály lánytagjaiban több bátorság, kurázsi volt, mint a fiúrészlegében, gond nélkül szembeszálltak velünk és nem nagyon voltak megijedve. Mondjuk emiatt a szemünkben ők mindig is magasan voltak értékelve, kedveltük őket.

Pár nap múlva a rajzteremben a padokra firkált, minket becsmérlő üzenetekre leszünk figyelmesek. Ismét heves vita, vajon ki lehetett. Először rájuk gondolunk, de aztán nem, ez lehetetlen, mert ők nyíltan csinálták a szembenállást, ez nem az ő stílusuk. Nem is az övéké volt, az akkori 10.A-ban Sz. Emese megtorlása volt a szemétkedéseink miatt. Fülest kapunk, hogy elvileg a szemközi New York Pizzériában erős emberek várnak minket emiatt, Emese mozgósította pár ismerősét, balhé, bunyó várható. Hamar elválik az ocsú a búzától, osztályunkban aki máskor is bátor, az jön, aki nem, az nem. Verekedés nem tör ki, mert többségben vagyunk, illetve a felek lenyugszanak. Pár nap múlva Emese apukája bejön a suliba (ismer minket még a 2-es suliból), és szól, hogy velünk akar beszélni, bármiféle hivatalos személy nélkül. Még ma is fülemben csengenek a mondatai, a Szülői fogadóban találkoztunk: 

Ő: „Ti nyilvánvalóan utáltok engem.”

Mi: „Ön is minket, ez kölcsönös.”

Ő: „Nem, ez nincs így. Egyezzünk meg, hagyjátok békén Emesét, ő sem fog mostantól ilyesmiket irkálni a padokra, ezt megígérem.”

Kezet ráztunk, és mindkét fél betartotta az ígéretét. Mi voltunk amúgy a hülyék, mi kezdtük a hiriget először, de Emese faterja igazán felnőttesen, intelligensen kezelte a helyzetet. Pont azzal nyert minket meg, hogy felnőttként kezelt.

Valami elromlik, bosszúhadjárat ellenünk a magyarórákon

Ahogy osztályunk történetének első részében leírtam, a magyarórák sosem voltak a gimiben a legjobbak között, Mné Margitka tanárnőnek nem volt jó híre, már elsőben jelentős késésben voltunk - főleg irodalomból - amely második év végére már kritikussá vált. Harmadikban a tanárnő kiesésével sokat faragtunk a hátrányon, mert megkaptuk Gellért Ildikó tanárnőt, akit szerettük, haladtunk vele. Negyedikben visszajött Mné, de már teljesen szét volt esve. Egy csomó órát már nem nagyon tartott meg, azt is az énekteremben, aminek volt szertárja, ott tudott hódolni rejtett szenvedélyének, ami minket a Dallas filmsorozat Cliff Burnes-ra után csak „Tintás” fedőnévvel illettük. Ez a vodkával való elég közeli viszont jelentette.

Ennek egy előnye volt, végre egymás mellé került az évfolyam összes osztálya fél évig, nekünk ez Eldorádó volt, bandázni a többiekkel, főleg a „C” és a „D” járt gyakran össze. De kár, hogy nem lehetett így négy évig, elképesztően összekovácsolta volna az évfolyamot! Ma sem értem, miért nem lehetett így.

De vissza a magyarórákhoz. A március 15-i ünnepség az udvaron volt megtartva, Mné kísért minket le. Az osztályok felsorakoztak egymás mellett, megint az eurofaktosok mellé kerültünk. Egy hülye tagjuk végig szövegelt a Himnusz alatt, ami minket alaposan felbőszített, többször is rászóltunk. Keresetlenül visszaszólt nekünk, tehát a következő szünetben ismét tömegesebb jelenésünk volt a termüknél. Az illető urat udvariasan kiinvitáltuk a folyosóra és Zaza a kezét a vállára helyezve magyarázta el neki nyugodtan, hogy miért illetlen volt az, amit tett. Ami számunkra döbbenetes volt, hogy az osztályából senki, de senki nem jött ki utána segíteni, holott egyértelmű volt, hogy itt most erődemonstráció fog következni. Sőt, néhány lány mintha mosolygott volna a helyzeten. Ez nálunk elképzelhetetlen lett volna, azonnal ugrott volna vagy 10-12 ember. Sajnos a jelenetnek kéretlen szemtanúi voltak, Mné és Sz. Zsófia tanárnők is látták, utóbbi oda is jött és azonnal letiltott minden ilyesmi rendszabályozást. Megkérdezte, miért tettük, elmondtuk neki, egyetértett, de az eljárást továbbra sem helyeselte.

De Mné nem így gondolta. Kérdőre vonta azokat, akik ott voltak, majd megkérdezte, hogy ki hogy viszonyul az ünnephez. Zaza válasza után: „Engem ilyenkor megérint a nacionalizmus.” Teljesen felbőszült, kioktatott minket, majd másnapra Ady, Kassák meg egyéb idézetekkel készült, bizonyítva, hogy mi nem értünk semmit, de ő igen. Párunkba szorult némi igazságérzet (jelen sorok írójába is bőven) és természetesen kritizáltuk ezt a beállítást. Ezután a tanárnő gúnyosan megkérdezett kettőnket:

- Mné: „És Tobak Laci melyik költőt nem kedveli úgy igazán? De őszintén!”

- Én: „Adyt. Verset nem tud írni, egy normális rímje nincs, hülyeségekről ír, értelmetlen az egész, „disznófejű nagyúr” és a többi baromság. Mellesleg az életútja is egy teljes csőd.”

- Mné: „És Turbucz Sanyi?”

- Turbó: „Én Babitsot nem értem, hasonlóan látom, mint Laci Adyt.”

- Mné: „Alig 18 évesek sem vagytok, verselemzést nem értitek, a magasabb színvonalú költészetet sem, akkor majd meglátjuk, hogy boldogultok.”

Másnap ötünket kapott ki „Villámfelelésre a szamárpadokba”, maró gúnnyal az arcán. Emlékeim szerint Sz. Ádám, a Féreg, Tirbácz, Zaza és én voltunk a kiszemeltek és ez így is maradt heteken át. Még a szöveggyűjteményben sem szereplő, kizárólag Ady és Babits által írt verseket kaptunk verselemzésre, persze semmit nem értettünk belőle. Mivel mindig írtunk valamit, ezért mindig ketteseket osztott, szépen néztünk ki, vagy 6-8 db elégséges érdemjegy irodalomból az érettségi félévében. A tanárnőt mindig figyelmeztetnünk kellett, hogy a helyesírást is osztályozza le, ami őt alaposan felbőszítette. Megkérdezte a harmadik írásbeli után, hogy változott-e a véleményünk. Mondtuk, hogy nem, csupán annyi, hogy a verselemzést egy áltudománynak tartjuk. Nyilván sokat javítottunk a helyzeten ezzel a kijelentéssel. :D 

Jani (a Féreg) egyik dolgozatára az alábbi, roppant kedves értékelést írta a Tanárnő: „A filmet nem értetted meg, a könyvet nem olvastad. A fogalmazás több mint fele a mű alacsony színvonalú elmesélése.” Mi nagyon röhögtünk ezen. Utána Zaza is megkapta a magáét: „Helyesírásod nem éri el a középiskolás szintet.” => Mondjuk asszem úgy tartották bent Zazát a 32 hibaponthatáron belül kínkeservesen érettségin, szóval ez épp igaz lehetett, de ez őt, mint tanárt is minősítette.

Barát Tünde kiszúrta a naplóban a kettesek tömeges megjelenését irodalomból, rapportra hívott minket. Őszintén elmondtuk a helyzetet, és utasított minket Tirbáczcal, (mivelhogy szerinte minket kettőnket nem annyira utál a tanárnő, csak pusztán nem kedvel) hogy oda kell mennünk a tanárnőhöz bocsánatot kérni. Természetesen heves vitába szálltunk vele, mert szerintünk nincs miért. Életében először használt ránk dehonesztáló szavakat: „Nem vagytok normálisak! Hülyék vagytok!” majd közölte, hogy ez utasítás, nem pedig kérés. Odasomfordáltunk Mnéhez, elnézést kértünk. Erre ő nagy megelégedést mutatott, majd a szemünk láttára kiradírozta a naplóból valamennyi kettesét mindenkinek, hiszen csak ceruzával írta be. Mi ezt elképedve szemléltük. Utána közölte, hogy mindenki „fehérítőzze ki a ketteseket az ellenőrzőjéből”.

Puff, nesze neked hitelesség! Na ja, még papíralapú napló és ellenőrzők voltak, ma már ilyet nem lehetne megcsinálni.

Ez nagyjából április eleje volt, ezután gyorsan követték egymást az események. Kiderült, hogy eltűnt a napló, Mné természetesen minket vádolt meg az eltüntetésével (értelme semmi nem volt, hiszen már túl voltunk a büntetőfeleltetéseken) és drákói fenyegetések hangoztak el, miszerint tantestületi megrovást is kicsapást fogunk kapni ezért. Illetve hogy most még megbánhatjuk a bűneinket. Vagy háromszor elhangoztak ezek a fenyegetések, feljött az igazgató is, szóval kezdett helyreállni a régi „rend”. Aztán vagy két hét múlva kiderült, hogy a napló végig a fakkjában, a helyén volt, csak valami nagyokos túlzottan betolta ütközésig a falig és ott már nem látta senki. Persze ez senkit sem érdekelt, ellenben a tanárnő közölte, hogy „Ki fogom deríteni, hogy kikből áll a kemény mag és ennek is következményei lesznek.” (Ja, negyedik év végéig még nem sikerült rájönnie?)

Április 30-án nagy ünnepség volt, mert másnap csatlakozott az ország az EU-hoz. Mindenfelé „EU Igen!” feliratú héliumos lufik voltak felaggatva a suliban. Ezeket leszedtük, majd magyarórán szándékosan jelentkeztünk, felszólítást követően egy nagy szippantás a héliumból és nevetséges bohóchangunk lett. Ismét szaktanárival való fenyegetés következett, de mi meg nem felejtettük el az elmúlt hónapokat, tehát úgy véltük, ez járt. Rossz vége lett, Mné felhívta az igazgatót, aki szentenciát tartott, majd megkérdezte, hogy van-e kérdés.

Jani (a Féreg): „Igazgató úr, „EU Nem!” feliratú lufit nem lehetne kapni?”

Még ma is élénken az emlékeimben van a diri arca, érezhetően valami teljesen másra számított. Ledöbbent a kérdésen, mi hangosan felröhögtünk, majd a kérdésről tudomást sem véve kiment a teremből.

Mné nem tett így, közölte, hogy „El fogom intézni azokat az embereket, akik ebben a komédiában benne voltak. Ugyanazokról a személyekről van szó, akiket többször feleltettem, illetve akik a naplót is eltüntették. Számítsanak rá, hogy az érettségin nem lesz számukra kegyelem.” 

Mit éreztem akkor? Jó nagy majrét, féltem. Épphogy túl voltunk a naplós és a büntetőfeleltetős részen, irodalomból óriási késésben voltunk, nyelvtant kb. nem is tartott a tanárnő, ezek nem voltak kedvező előjelek. Addigra bőven megtapasztaltuk a folyamatos kivételezést, a bosszút és a rosszindulatot, amit irántunk érzett. Én komolyan elhittem ezt, de ahogy láttam, a többiek is. Ilyen szempontból ő kb. érinthetetlen volt a suliban, mintha mindenki tartott volna tőle, pedig ilyen állapotban már rég nem szabadott volna a katedra közelébe engedni.

Meghúztunk magunkat, igyekeztünk láthatatlanná válni. Érettségi előtt kb. egy hónappal voltunk, amikor is a tanárnő valamiért megbetegedett, nem tudott bejönni. Ungorné Ibolya néni igh. jött be helyettesíteni, és próbaérettségit akart íratni velünk magyarból. Mi akkor láttunk először ilyen formalapot, fogalmunk nem volt, hogyan kellene kitölteni, mire elkezdett kiabálni. Mire a lányok is megerősítették, hogy tényleg még sosem írtunk ilyet (nekik hitt, nekünk egy szavunkat sem), teljesen ledöbbent. Gyorsan elmagyarázta, hogyan kell, és hogy tanuljuk meg. Érezhető aggodalom volt az arcán. Szerintem a miénken is. Igazából akkor kezdtük sejteni, hogy nem lesz egyszerű az érettségi.

Érettségi előtti utolsó pénteken elmentünk a koleszba és a Starcraft nevű stratégiai játékkal játszottunk órákon át a felkészülés jegyében, életünkben először hálózaton. Barát Tünde nagy örömmel konstatálta, hogy péntek délután ötkor vágunk át a suli udvarán hazafelé tartva. Kérdezte, hogy együtt tanultunk? Mondtuk, hogy dehogyis, három órán át lövöldöztünk számítógépes játékokon. Belesápadt, annyit mondott, hogy már semmin sem lepődik meg. Mondtuk nevetve, hogy Mné Margitka mondta nekünk, hogy nem az utolsó két hétben kell tanulni az érettségire, mi csak ennek tettünk eleget. Csak lemondóan legyintett ránk.

Szerenád - tovább romlik a helyzet

Nagy tervezés, komolyan akartuk venni. Kivételesen ezúttal nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült. Orosi Pál tesitanárunknál kezdtünk a Millenium lakótelepen, érezhetően meghatódott, őt se láttuk sokszor ilyennek.

Trappoltunk tovább, irány az Alsó-Körös sor, Pné S. Judit némettanárnőnk csak az osztály kicsit több mint felét tanította, de mivel ő jött el velünk utolsó évben osztálykirándulásra, hát mindnyájan elmentünk. Arra emlékszem, hogy nagyon finom Sacher tortát sütött, tényleg azóta se nagyon ettem hasonló finomat.

Jó hangulatban mentünk tovább Rungné tanárnőhöz, aki kedvesen érdeklődött, hogy kikhez megyünk tovább és mit tervezünk énekelni. Mondtuk, hogy Mné tanárnő a következő állomás, és az elmúlt évekre való tekintettel az „Ó, de tele van a hordó!” című művet kívánjuk előadni. Erre kitört belőle a nevetés, ezt gyorsan visszafojtotta, majd nagyon letolt minket a szemtelenségünkért és gyorsan ott helyben betanított nekünk két semleges dalt. Megígértette velünk, hogy normálisak leszünk.

Ezzel az útravalóval mentünk tovább Mné és férje lakására, az Andrássy útra, a Csaba Centerrel szemben. A sokadik csöngetésre nyitottak csak ajtót, majd kapcsolgatták a villanyt, valaki bekiabálta, hogy: „Szabad a csók!”, amire éktelen röhögés volt a válasz. Felértünk és nem engedtek be a lakásba. Kijöttek elénk a függőfolyosóra, közölték, hogy nem jöhetünk be és gondolkozzunk el, amit csináltunk. Nem értettük, erre a tanárnő az alábbiakat közölte velünk:

„Ezelőtt egy órával a Tanár Úrral közösen láttuk, amint itt az Andrássy úton, az ablakunktól nem messze Szakolczay Ádám, Szabó Gábor és Turbucz Sanyi dorbézoltak, káromkodtak és részegen kötözködtek, ordibáltak. Felismertük Szabó Gábor piros kendőjét, Szakolczay Ádám kapucniját és Turbucz Sanyit a bezselézett hajáról.”

Nálunk döbbent csend. Ádám éppen nem volt kapucniban, Sz. Gábor (Arafat) épp nem volt kendőben, Sanyi meg pont nem zselézte be aznap a haját. Amúgy ezek az emberek kb. 3 méterre álltak ott közvetlenül előttük és ez nem tűnt fel nekik a különbség. Ráadásul fizikailag volt lehetetlen ez az állítás, hiszen éppen kb. akkor hagyhattuk el Orosi tanár úr lakását és tarthattunk Pné S. Judit felé, amikor ez az eset állításuk szerint történt. Álltunk ott vagy öt percig szerencsétlenül, mire szezám tárulj, beengedtek minket. Elképesztően nyomott volt a hangulat, meg sem szólaltunk, az ételt csak piszkálgattuk, elénekeltük, amit el kellett, de a jókedv teljesen odalett. Páran összefirkálták bosszúból a tanárnő naptárát, vagy a poszterek hátulját különböző önkényuralmi jelképekkel, amíg ők nem voltak bent. Ezután gyorsan továbbálltunk.

Az utolsó állomás egy közös buli volt, ahol Barát Tünde, Jenei Éva és Molnár Laci vártak minket az Andrássy úton, a Cakaj pékség feletti magasház hatodik emeletén. Előbbi kettő mint osztályfőnök, utóbbi mint angoltanár. Látták rajtunk, hogy valami történt, elmondtuk, általános volt a döbbenet. Lassan felengedett a hangulat, vidámabbak lettünk, de azért igazi buli nem volt. Végülis hét tanárunkat köszöntöttük, amire nagyon büszkék voltunk, mert ez nagyon magas számnak számított, holott nem mindenkinek voltunk a kedvencei. Ezt követően már a ballagás következett.

Évzáró és ballagás

Igazából ez nekem nem volt nagyon mélyen érintő dolog, amolyan kötelező, letudandó dolog. Nagyon szerettem idejárni, ezért nem jó szívvel búcsúztam, érezhetően tartottam az egyetemi léttől. Arra emlékszem, hogy nagyon meleg volt, illetve amikor az igazgató felsorolta valamennyi osztály tanulmányai eredményeit, mindegyik 4,2-4,6 között volt, mi meg repesztettünk egy 3,8-at. Nagy röhögés volt. Az igazgató annyit tett hozzá, hogy „De ezen osztály tagjai a jég hátán is meg fognak majd élni, tudom!” Szerintem ebben igaza volt. 

Utolsó írásunk az RFG-ben a táblán. Azt hiszem Dia műve.

Most már értem miért nem volt számunkra jelentős az évzáró. Mert ezután következett az érettségi.  Normálisabb képet nem találtam. Háttérben a még álló, azóta már elbontott egykori honvédségi épületek.

Ezután jött az igazi nagy falat, az érettségi. Már vártuk.

Érettségi - lent és fent

Kezdődik az érettségi! Előtte össze akartunk állni egy csoportképre, ami a röhögés miatt nem sikerült, mivel Tirbácz nem ünneplőben jött, mert szándékosan azt mondtuk neki egy nappal korábban, hogy nem kell. Barát Tünde idegességében a hátsó sorba rendelte őt, de annyira nevetett mindenki, hogy a képet nem engedte elkészíteni. Ez volt az utolsó régi rendszer szerinti érettségi, amikor még nem volt alap és emelt szintű érettségi, csak egyfajta.

Érettségi előtt közvetlen, a 21-es teremben. Tapintható mindenkin a feszültség. Látszik hátul, valamennyi fogas letörve. :D

Matek:

Az írásbelin matekkal kezdtünk, én az alap csoportba kerültem a többiekkel, akik szintén nem voltak valami Einsteinek. Norbi rögtön közölte, hogy: „Mire Jani kettőt pislant, én már kipuskázom az egészet!” Ezen jót röhögtünk. Tényleg hozott valami négy könyvet, megoldásokkal, amelyből kettő keményfedeles volt, én már ekkor mondtam neki röhögve, hogy ebből nem lehet majd puskázni. Ráadásul belezúdította őket egy reklámszatyorba (hogy ne látszanak), majd az egészet berakta a padba. Én érdeklődve figyeltem az eseményeket.

Valamilyen Nikolett nevű nő volt a felügyelő tanár, gyenge volt, szóval a 20. perc táján én is bevetettem a puskát, az elméleti kérdést kiírtam belőle. Norbi is ekkortájt döntött úgy, hogy előszedi a magáét. Először vagy 5 mp-i szatyorcsörgést lehetett hallani (halk röhögés több helyről), majd én premier plánból láthattam, hogy a keményfedeles könyvet nem tudja felnyitni a padban. Ezen nagyon kuncogtam. Valamennyit ki tudott nézni, de 45 perc után váltás jött, megérkezett Szabó Zsófia tanárnő felügyelőnek. Én bölcsen addigra eltettem mindent. Azonnal odament Norbi padjához és benyúlt a pad lapja alá és kiszedte a könyveket. Közölte, hogy a következőnél elégtelen lesz. Hatásos belépő volt, aki addig gondolkozott bármi ilyesmin, onnantól kezdve biztosan nem. Mindenesetre az utolsó, legtöbb pontot érő trigonometriai feladat végeredményét Norbi kinézte és beírta a végeredményt:

X = 6

Majd megpróbálta „visszafejteni”, vagyis felírta az első, nagyon hosszú sort, majd a végeredményt. Persze levezetnie nem sikerült a megoldást. Persze én nem kíméltem ezután: „Te hülye, ha eddig bárkinek is volt kétsége afelől, hogy puskázol, innentől kezdve mindenki tudja!” Mondta röhögve, hogy eddig is tudta mindenki.

Megbukni senki nem bukott, asszem ketten kaptak 2-est, vagy jó 6-8-an hármast (Norbi és én is), de voltak négyesek, ötösök is. Jani asszem négyest kapott, szóval Norbi jóslata nem igazán teljesült. Én megkönnyebbültem, reálisnak éreztem a hármast. Másnap jött a magyar irodalom és nyelvtan.

Irodalom írásbeli - kezdődik az igazi dráma:

Írásbelivel kezdtünk, én Mikszáthtól választottam elemzésnek az „Az a fekete folt”-ot. Nem volt jó választás szerintem, inkább József Attilát kellett volna választanom. Mné volt a felügyelőtanár, aki addigra annyira rossz állapotba került, hogy hogy kb. 15 percenként kinyitotta az ablakot, bebújt a függöny mögé és meghúzta a laposüveget, amit mi persze láttunk kontúrból.

Ezt követően pár nap szünet következett, mivel ki kellett javítani az írásbeliket, németből vagy angolból sokunknak volt nyelvvizsgája, így több írásbeli számunkra nem volt.

A matek eredménye hamar meglett, ellenben a magyaré húzódott. Mi történt? Eszti kapott egy sms-t egyenesen Mné tanárnőtől, hogy menjünk egyesével a lakására. Micsooooda? Kiderült, hogy a tanárnő nem volt már képes kijavítani a dolgozatainkat. Több határidőt is kapott, de nem tudta megtenni. A férje erre rögtön bevitte a kórházba. Összeült a válságstáb.

Az osztályunk tagjai eltérően reagáltak a helyzetre. Voltak akik aggódtak, féltek, voltak akik inkább megkönnyebbültek. Én az utóbbiak közé tartoztam, hiszen élénken emlékeztem még a pár hónappal ezelőtti magyar órán való bosszúhadjáratra, a rosszindulatra ellenünk, amivel sem akkor nem tudtam mit kezdeni, de ma se nagyon tudnék. 

Tünde nagyon nyugtatgatott mindenkit, mondta, hogy megoldják a helyzetet, ne aggódjunk, ki lesznek javítva a dolgozatok. Mondtam neki, hogy szerintem csak javult a helyzet, én meg vagyok könnyebbülve. Az eszembe se jutott, hogy nem lesz kijavítva de ha nem lesz, az se gond. :D Nevetett.

Pándy Margó tanárnő volt az érettségi jegyzőnk, ő rettenetesen felháborodott az eseményeken:

„Ezt nem teheti meg Margitka! Hogy tehette ezt? Cserben hagyta a volt osztályát!

Gyerekek, megoldjuk a helyzetet!”

Az a döntés született, hogy a magyar munkaközösség javítja ki a dolgozatainkat, nekem megint az a Nikolett nevű jutott, aki a matekon is felügyelt. Asszem alig 1-2 évig volt a suliban. Szerintem jóindulat nem sok volt benne, 3-ast adott a tartalomra, a helyesírásomra 5-öst. Nagyon elkámpicsorodtam, nem éreztem jogosnak ezt.

Szerintem a négyest megérdemeltem volna. Isten igazából általános iskola 5. osztályától kezdve sosem volt jó magyartanárom (kivéve amikor a 2-es suliban Sutyinszkiné helyettesített), illetve Gellért Ildikó rövid pályafutása nálunk az RFG-ben. Pedig szerettem a magyart, de valahogy sosem találkozott a kereslet a kínálattal. Ezért is voltam nagyon csalódott.

Volt pár nap a szóbelik kezdetéig, gőzerővel nekiálltam irodalmat tanulni, életemben először tanultam napokat, tényleg be voltam rosálva. Az irodalom nagyon nagy anyag, ott azért bele lehet alaposan húzni, ha kihúzok ókort, ott bajban lettem volna. Napokon át tanultam, de a félelmem nem sokat enyhült. Tudtam, hogy nyelvtanból jó vagyok, törire se készültem semmit, föcire se, de az irodalom magas rizikófaktorú volt számomra.

Utolsó napon este, már az ágyban fekve elolvastam Kafkától az „Átváltozás” című művet. Hát ez a Kafka nem normális, hogy ilyet írt, de az se 100-as, aki ezt belerakatta a szöveggyűjteménybe. Túl jó a leírás, eszméletlen rémálmaim voltak, alig aludtam másnapig, és ekkor kezdődött a legnehezebb rész, a szóbeli irodalomból és nyelvtanból. 

Szóbeli egy nap alatt négy tárgyból - életem egyik meghatározó élménye

Kezdődik az irodalom szóbeli, alig aludtam valamit, úgy érzem, amit tudtam eddig, azt is összekeverem. Kiderül, hogy az érettségi bizottság elnöke egy gyulai hölgy (azt hiszem Tulkán Sándorné volt a neve) , aki fizika-kémia szakos, ennek örülünk, mert abból kevesen érettségiznek.

A magyar munkaközösség akkori vezetője, Fné Cs. Katalint jelölték ki nekünk vizsgáztató magyartanárnak. Keveset tudtunk róla, minket nem tanított, két éven át GYES-en volt. Azt hallottuk, hogy szigorú. Végülis, lehet szigorú, csak igazságos legyen, kb. ez volt az általános vélemény. Talán előny is, hogy nem ismer minket, mert nincsenek prekoncepciói. Némi azonosítás követően rájöttünk, hogy ő az Eurofakt osztály osztályfőnöke.

Úúúúristen, az elmúlt hónapokban pont az Eurofakt osztály ellen pörögtünk ötezerrel, csináltuk a fesztivált, nem létezik, hogy minderről nem tudna. Mindegy, hamarább kellett volna gondolkozni. Dia  nem fogta vissza magát, miután kiderült ez az információ, nemes egyszerűséggel „igazi marháknak” titulált minket.

Hatos blokkokba osztottak szét minket, az első blokkba kerültek az osztály legjobb tanulói, mert nekik kellett a legkevesebből érettségizniük, nyelvvizsgák, vagy egyéb kedvezmények okán. Itt szinte mindenki kitűnő volt, vagy nyaldosta azt.

Én a második hatos blokkba kerültem, annak is a legelejére. Ebben a blokkban jellemzően azok voltak, akik azért jó tanulók, de nem emidensek, vagy kitűnők, de volt nyelvvizsgájuk. Kb. a 4,2 - 4,5 közötti átlagúak. R. Miki, W. Peti, Totya, Tirbácz, Lali és én, emlékeim szerint, csupa fiú, és mindenki a hátsó sorban ült egyébként, és általában elég rossz magatartásúak, rendbontók, akiket Margitka amúgy „kemény mag” névvel illetett.

Mivel a második blokk elsője voltam, ezért hallottam az első blokk nagy részének a felelését irodalomból. Elhűlve konstatáltam a helyzetet, repkednek a hármasok, elhangzik olyan is, hogy van aki valójában kettest érdemelt volna, de nem akartak neki azt adni. Érezhető a feszültség, a bénultság, szörnyen visszaütött Mné évek óta tartó következetlensége, gyengesége, kivételezése, trehánysága, vagyis mondjuk ki, összességében alkalmatlansága. 

Fné tanárnő várná a lendületes, önálló feleleteket, de jó páran lebénulnak, rosszul sikerülnek a feleletek. Morfondírozok magamban, na innen szép nyerni ilyen előjelek után. Kimegyek kihúzni a tételemet, voltak kósza pletykák, hogy sorba vannak rendezve. Ezzel nem törődtem, kihúztam a legjobboldalibb kártyát. Előtte Tünde nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy tilos az érzelemnyilvánítás, a szöveggyűjteményből radírozzuk ki minden marhaságot, viselkedjünk, stb...

Szóval húzok, bemondom, hogy 24-es, nézem a bizottságot. Pándy Margó bátorítóan mosolyog, Barát Tünde érezhetően izgul, az érettségi elnök nyíltan tekint rám. Megkapom a választ: „24-es, Radnóti Miklós.”

Óriási csatakiáltást hallatok, öklömmel a levegőbe csapkodok, Radnóti az egyik kedvenc költőm! Fné tanárnő érdeklődve szemlél, megkérdezi, hogy mi az öröm oka. Elmondom neki, erre mosolyogva mondja, hogy akkor szeretne hallani egy jó feleletet, de előtte adjam át a szöveggyűjteményemet. Átadom, belelapoz, néz hitetlenkedve, majd visszaadja, annyit mondva, hogy: „Más tanulók ebbe puskát írnak, nem meccseredményeket.” Majd némileg kuncog hozzá. Huhh, sóhajtok magamban, talán ő nem egy Margitka, és neki nem antipatikusak ezek a dolgok.

Na ja, tele volt írva Előre-meccs eredményekkel, szurkolói dalokkal a szöveggyűjteményem, meg egyéb marhaságokkal. Persze azért volt benne puska is, de nem az első oldalakon. Az érettségi elnök és Pándy Margó halkan nevetnek, Barát Tünde a kezébe temeti az arcát. Ő úgy véli, hogy elástam magam, én azonban nem gondolom így, nekem nem így tűnik.

Mné Margitka szerint aki önéletrajzzal indítja a felelést, az legjobb esetben is hármas, mert csak akik nem értik a költészetet, azok kezdenek így. Őszintén remélve azt, hogy Fné nem így gondolja, belecsapok nagy lendülettel a lecsóba, azonnal zúdítom Radnóti önéletrajzát. Szerintem duplán fontos, hiszen, háborús költő, zsidó származású, Glatter az eredeti neve, mondom az ikrek havát, mindent, ami a csövön kifér, a munkaszolgálatot, Gyarmati Fannit (megemlítem, hogy még élt akkor), mert láttam, hogy az előttem lévő felelők ezen hasaltak el, hogy nem mondták maguktól és a tanárnő ebben az esetben elkezdett belekérdezni, szétkapni őket. Én ezt nem akartam. Az állát ráhelyezi az összekulcsolt kezeire és figyelmesen hallgat engem.

Épp akkoriban volt egy friss kutatás, amiben az Élet és Irodalomban leírták, hogy mint kiderült Radnótit nem is a nyilasok végezték ki, hanem honvédségi keretlegények. Ezt is bemondom, ezen a tanárnő meglepődik, elismerően biccent. Ez az első érzelemnyilvánítása felém vagy 5 perc óta, mióta belekezdtem, picit megkönnyebbülök. (Mivel 50 percen át meg sem szólalt, én már fürödtem az izzadságban, féltem, mondom ez vagy irgalmatlan nagy karó lesz, vagy ötös). Kérdezik, melyik költeményét akarom elemezni, négy kategória közül választhatok. Persze a háborús költészetet választom, ekkor már általános a derültség, ekkor kezdek rájönni, hogy nem lesz ez annyira rossz. Leelemzem a „Razglednicákat” már fut belőlem ki a szó, igazából nem tudok már mit mondani. Erre a tanárnő felemeli a kezét, megállít:

„Jó, köszönjük, elég.” Lassan és méltóságteljesen körbenéz, érezhetően élvezi, hogy ő irányítja a teremben a hangulatot, látja rajtam, hogy szörnyen izgulok és várom a döntést. Kb. öt másodperc hatásszünet (nekem 50 percnek tűnt), lassan, tagoltan mondja, belenézve a szemembe: 

„Azt hiszem... azt hiszem erre mondják, hogy kitűnő!”

Eltátom a számat, erre nem számítottam. Ő ezen nagyon jót mosolyog, majd feláll, gratulál, mondja, hogy ma én vagyok az első, akivel meg van elégedve. Biztos piszok vörös lehettem, mert arra emlékszem, hogy meg se tudtam szólalni, ellenben Barát Tünde és Pándy Margó elképesztő módon örültek a sikernek. Egy hallgatag köszönöm-et motyogtam, mire közölte velem, hogy legalább ilyet vár tőlem nyelvtanból is, menjek vissza kidolgozni a tételt. Visszaülök, jönnek mögöttem a többiek.

Hallgatom őket, elégedetten dörzsölöm a kezemet, a többiek is jól muzsikálnak, szórják az ötösöket, születnek még további kitűnők is, szerintem ezt nem várta volna senki a második blokktól. Hát mi sem magunktól.

Kihúzom a nyelvtan tételt: „A zeneiség kifejezőeszközei a magyar nyelvben”. Fogalmam sincs, mi ez. Nem írok semmit se a lapra, szidom magam, miért nem néztem át legalább egyszer ezt az átokverte nyelvtankönyvet? Újból kiszólítanak, kimegyek, a tanárnő elkéri a jegyzeteimet. Csak nézi az üres lapot, utasít, hogy kezdjek neki.

Tanácstalanul nézek rá, majd megkérdez, hogy miért nem kezdek neki. Mire én:

„Őőőő, izééé, hangsúly, hanglejtés, hangerő, őőő, izéé, ezek?”

Meglepődve néz rám: „De hát ha tudod, miért nem mondod?”

Bennem hatalmas nagy megkönnyebbülés, mert lila dunsztom sem volt arról, hogy miről kellene beszélnem, ez csak egy tipp volt. Ha a Tanárnő azt mondta volna, hogy nem, ez a tétel nem az, én azt is elhittem volna neki. Nekifogok, érezhetően ennek már ő is kisebb jelentőséget tanúsít, mintha még a hatása alatt lenne a korábbi irodalom brillírozásomnak. Ide is kapok egy ötöst tőle (szerintem ezt nem érdemeltem meg, legfeljebb egy négyest), de lehet, szeretett volna már ő is valakit igazából megindítani.

Hát, engem sikerült is.

A fellegekben éreztem magam, iszonyatosan örülök, óriási teher hullott le  vállamról, úgy érzem, átmentem a tű fokán, innen már semmi baj nem érhet, ide nekem az oroszlánt is! Fészkelődöm a helyemen, alig várom a további szóbeliket. Pándy Margó odajön, halkan odasúgja, hogy ez nagyon jó volt, tudta, hogy menni fog, és ez vagyok én, ezt várta!

Jön a történelem, „A”-tételnek kihúzom Károly Róbert bel,- és külpolitkáját, „B”-tételnek pedig a versailles-i békerendszert. Általában az A-tétel volt a bővebb, nehezebb, de esetünkben fordítva volt. Károly Róbert jó és hálás, nem mellesleg könnyű téma, hamar végzek, még arra sem méltatom a témát, hogy jegyzeteteket írjak, tolom fejből. Nevetnek a tanáraink ezen, eddigre már sokkal felszabadultabb a hangulat, a második blokk jól muzsikál, érezhetően bátrabb mindenki. Jön a „B”-tétel, itt jegyzeteket készítek, mert az összes területi változást fel akarom sorolni. Elkérik a jegyzeteimet, elolvassák. Fné visszaadja, megró azért, hogy egyes utódállamok nevét kis kezdőbetűvel írtam, ez hárompontos helyesírási hiba lenne. Ekkor már nagy a pofám, mondom vigyorogva, hogy tudom, direkt csináltam. Pándy Margó nevet, az érettségi elnök is mosolyog, még Tünde is mosolyog (bár lehet kínjában.) Utolsó pillanatban eszembe jut, hogy a török határváltozásokról nem beszéltem, vissza akarok térni rá, mire egyként leint a bizottság. Köszönjük, kitűnő! Wow, ez már a második.

Időközben visszaülök a helyemre, mellettem R. Miki, átad egy cetlit, Rákóczi szabadságharc. Veszem a lapot, jegyzetelem a legfontosabbakat, a győztes csatákat x-el jelölöm, a veszteseket +-el, ahogy az atlaszban is volt. Visszaadom neki a cetlit, Miki félreérti, végig fordítva mondja őket. Pándy Margó összehúzott szemmel mér végig, ő már tudja mi történt, igyekszem fapofát vágni. A mutatóujja a magasban, megfenyeget, de úgy, hogy a többi tanár ne lássa. Biccentek.

Jön a földrajz, mint választott tárgy. Kihúzom a hegyvidéki éghajlatot, mint tételt. Nevetségesen könnyű, végigdarálom. Nem volt az egész 3 percnél több. Megint kitűnő!

Mi a frászkarika történik itt? Három kitűnőt szedek össze? Én? Aki 10. osztály év végén 3,55-ig süllyedt átlagban és Mné behívatta anyukámat is, illetve az arcomba mondta 10 cm-ről, „Nem szégyenled magad?” Meg utána azt, hogy: „Vidd ezt a szemetet a szemem elől!” (A szemét az ellenőrzőmet jelentette, amit korábban leöntöttem kakaóval és beleszáradt, tényleg nem volt a legjobb bőrben, elismerem).

Már 9. osztályos koromban sem voltam a legacélosabb. Ez 3,83-as átlag, érdekes, matekból még 4-es vagyok, viszont németből csak 3-as és töriből is csak 4-es. A többi osztályzat szerintem stimmel.

10. osztályban elérem a mélypontot, ez bizony csak 3,21-es átlag, ekkor már inkább a rosszabbak közé tartoztam. A közepén lévő valamennyi reál tárgyból kettes lettem. :D Viszont föciben itt már valami országos versenyen domborítottam, látszik is a dicséret.

Jövök föl, mint a kib.szott higany, ahogy Ganxsta Zolee „énekli”. 11. osztályban már 3,77-es az átlagom, viszont azon tárgyakból, amelyből pontot viszek, a matek kivételével mind ötös. Látszik Gellért Ildikó tanárnő hatása magyarból.

És végzős koromra életemben gimiben először elérem a 4-es átlagot. Egészen pontosan 4,1-es az átlagom, amire marha büszke vagyok, bár ugyanennyire semmit sem tanultam, mint előtte. És most először fordul elő, hogy nem „változó” a magatartásom. :D Ami konstans és állandó, bioszból minden évben kettes voltam. :))

2004. május 10-én kezdtünk és június 16. lett a vége. Én kb. két hétre emlékeztem.

Elégedetten trappolok ki a teremből, nagy hangerővel mondom a folyosón a magamét, büszkélkedek az eredménnyel. Ekkor látom meg, hogy akiknek rosszabbul sikerült az érettségi, lógatják az orrukat, van akik sírnak is, könnyeznek. Elhallgatok, az egyik ablakmélyedésbe telepszem. Két perc múlva nagy sebességgel feltűnik a teremből Tirbácz, jön a budi felé, ami pont arra van, ahol én is hesszelek. Mögötte kinéz Molnár Laci, TIR a kezével mutatja, hogy kapjak el valamit. Papírgalacsint dob az ölembe, kihajtogatom. „Balassiról írj!” 

Szóval Balassit húzta. Fene vinné el, a cetli nagyon kicsi, gyűrt is, megint nincs helyem, rövidítek. Halálát így írom be: +1594 Esztergom ostroma => srapnel

Jön vissza a budiról, észrevétlenül a zsebébe csúsztatom a cetlit, izgatottan várom az eredményt. Kb. öt perc múltán nyílik az ajtó, Pándy Margó viharos sebességgel érkezik, elkapja a grabancomat:

„Na ide figyelj, Tobak Laci! Ez volt alsó hangon a második akciód, mindenre rájöttem!

Nem lesz harmadik, vagy elégtelenre rontom a magyarodat, világos?”

Bólintok, elindulok a kifelé. Mint kiderült, odabent igencsak érdeklődtek, hogy mi is az a srapnel magyarul. Illetve miért használ valaki olyan szavakat, aminek nem tudja a jelentését. Pándy Margó elég gyorsan rájött minderre. :D

Ezzel a közjátékkal számomra véget ért az érettségi. Most, hogy ezeket a sorokat írom, szinte napra pontosan 20 éve történt, mégis eszméletlenül élénken élnek bennem az emlékek. Olyan löketet kaptam a magyar után, olyan óriási sikerélmény volt nekem, amit azóta se nagyon éltem át. Tanulmányaim során ez volt életem legmeghatározóbb pozitív élménye, se előtte, se azóta nem volt hasonló. Benne volt az elmúlt évek, hónapok megaláztatása, a kivételezés, a jóindulat győzelme a rosszindulat fölött, minden, aminek ki kellett jönnie. És a végén jóra fordult. Pedig valljuk meg, erre 1% esély sem volt. Tudom, sokaknak nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. De talán nagyon senkit se vetett vissza.

Szép a kontúrja. Borzasztóan büszke voltam rá, ez egy 4,4-es érettségi átlag. Ha a magyar ötös lett volna, akkor 4,6 lettem volna, de ez volt a realitás, ismerjük el. Bennem ennyi volt, kihoztam belőle a maximumot. Amit sajnáltam és hiányoltam, hogy sehol se jelent meg a három kitűnő szóbeli felelésem, pedig emlékszem, W. Peti még el is kérte a bizimet, hogy ezt megnézhesse. Hát nem látta ő sem, de én se. :))

Az érettségi fontossága szerintem túlzott. Nekem többszörösen is szerencsém volt. Alapvetően én a teher alatt nem omlok össze, inkább még inkább küzdök. Ez adottság, szerencse. Sokat jártam tanulmányi versenyekre (pl. OKTV), sportversenyekre, egyszerűen megtanultam nyomás alatt teljesíteni, főleg a szóbeliken. Ekkor már volt németből is középfokúm, túl voltam a Kovács János középiskolai földrajzverseny megnyerésén, volt gyakorlatom. Nekem a szóbeli mindig is jobban feküdt, nem bénultam le a félelemtől. Soha nem buktam szóbelin egyetemen se, még a legreménytelenebb helyzetekben is összekapartam egy kettest. Radnótit húztam ki, akit szerettem, ráadásul évfordulós költő volt, hiszen akkor volt 60. éve, hogy megölték, mindenki várta, hogy őt fogják adni írásbelin, készültünk belőle. Most is évfordulós, csak most már ugye 80. :)

Emelem poharamat azokra, akik szintén kihúzták most, vagy azóta bármikor Radnótit és arattak vele.

Viszont nem megyek el a felelősség kérdése mellett sem. Véleményem szerint az akkori iskolavezetés súlyosat hibázott. Ilyet nem lehet, hogy egy végzős osztálynak visszaraknak egy olyan tanárnőt, akinek rossz a híre, évtizedek óta tudott a helyzete és előtte egy éven át nem tanított, olyan rossz állapotban volt. Számtalan jelzés érkezett erről és senki semmi érdemit nem tett. Utólag csoda, hogy ennyivel megúsztuk mindnyájan, ez inkább volt a szerencse, mint bármi más. Gyuri persze utólag mondta, hogy ha ezt ő előre tudta volna, akkor „Már a második félévben elszabadult volna a pokol!” de hát ezt nem tudhattuk előre.

Az, hogy mindez mekkorát szólt, 10 éves általános iskolai osztálytalálkozón, 2010-ben tudtuk meg. (Öt évest nem tartottunk). Egykori tanáraink, Félix József osztályfőnökünk (+2021), és Fejes Misi bá földrajztanárunk egymás szavába vágva kérdezgették, hogy tényleg megtörtént mindez a Rózsában? Hallottak róla, de pontosat nem tudtak, és amikor kiderült, hogy mi abban az osztályban végeztünk, el kellett mesélni töviről hegyire az egészet. :) Akkor jöttem rá, hogy a város pedagógustársadalma igenis értesült arról, hogy mik történtek 2004. május-júniusban a magyar érettségin a Rózsában. Érdekes, ők kisebbfajta hősöknek neveztek minket, hogy ilyen előzmények után senki nem omlott össze. Én ezt akkor sem és ma sem gondolom így. Mindenki odatette azt, amit kellett, teljesítettük a kötelességünket. 

Felsorakozik a díjátadó bizottság, Tulkán Sándorné elnök mondja a bevezetőt. Tőle balra Kovács János igazgató, tőle jobbra Barát Tünde ülnek. Tovább jobbra: Szné Tóth Anita, Molnár László, Bajnok Zoltán, Pándy Margó, Fné Cs. K, Pné S. Judit. 

Az érettségi díjátadója mókásra sikeredett. Az elnök kihangsúlyozta, hogy születtek jó eredmények, itt név szerint megemlített engem, aki három kitűnőt hozott össze egyedüliként, amiért külön gratulál. Érték azonban kellemetlen meglepetések is, volt olyan, aki csak annyit tudott kinyögni a Rákosi-rendszer kiépüléséről, hogy „A rossz embereket elvitte a fekete autó”, (Zaza) vagy akadt egy olyan tanuló (Norbi), aki egy nagyon magas színvonalú Radnóti-felelet után egy nagyon rosszat csinált. A mentő kérdésekre sem tudta a választ, arra a kérdésre, hogy Radnóti milyen származású volt, arra azt válaszolta: „magyar.” Majd a hogyan halt meg kérdésre az alábbiakat válaszolta.

- Norbi: Beteg volt?

- Fné: Nem.

- Norbi: Öngyilkos lett?

- Fné (döbbenten): Nem.

Természetesen mindkettő mókás sztorit bekiabáltuk, ezt a jelenetet örökítette meg a felvétel, Norbinak üvöltjük, hogy „Hogyan halt meg Radnóti, Norbi?” Ekkor már mindenki nevet, elmúltak az elmúlt hetek feszültséggel teli napjai. Zaza is tele szájjal mondja a magáét, pedig érettségi előtt teljesen kétségbe volt esve, Anyukám nyugtatgatta a következő szavakkal: „Figyelj, Zajti, ne tolj be. Ha valamit nem tudsz, akkor mondd helyette azt, amit tudsz, akár kétszer is!” Zaza ezét nagyon hálás volt annó, sokszor elmondta utána, hogy: „Nagyon hálás vagyok mutterotoknak, olyan jó, hogy annó mondta ezeket!”

„Hogyan halt meg Radnóti, Norbi?” ment az ordítás, Norbi sem tudta kibírni röhögés nélkül.

Érettek I.

Érettek II.

Annyira jellemző kórkép! lement az érettségi, már megy a pózolás. Cigi a szájban, akkoriban ez a jele volt annak, hogy „nagy” vagy. Jani és Norbi.

Az egészben a non plus ultra, hogy Anyukánk 1971-ben érettségizett Mezőkovácsházán, a Hunyadi János Gimnáziumban. Irodalomból Radnótit húzta, történelemből pedig a második világháborút. Radnótit én húztam ki, a második vh-át meg tesóm. Ha azt is hozzáveszem, hogy az érettségi elnöke az a dr. Becsei József volt, aki aztán engem egyetemen is tanított, akkor valami egészen mókás együttállás szemtanúi lehetünk.

Az érettségi tablónk szerintem elképesztően döfi lett, ez egy megfestett kép egy száguldó aszteroidáról. Igen, festett és nem fénykép! 

Hát nem gyönyörű?

Tünde szerint ez egy emlék, illetve „Más, normális osztályokban nem emlékszem arra, hogy gúnyneveket, firkálásokat láttam volna, avagy diktátorok mondatait.” Amúgy jól látta, pont ezért lett nekem hatalmas emlék mindez!

És még ugyanott van ma is, a tanárival szemben, a fő helyen! 2024 májusában vizitáltunk hárman (Jani, TIR és én) a Barát Tünde-díj átadásának okán. Ugyanolyan kafán néz még ma is ki, mint 20 éve!

Az érettségi bankettünk a Szkaliczki étteremben volt leszervezve. A kaja jó volt, mondjuk az éttermi személyzet ki volt akadva a becsempészett piákon, de némi vita után azt megengedték, hogy kint megigyuk őket. Ide is sok tanárunk eljött, Pándy Margóval elképesztően jókat beszélgettünk, személy szerint kifejeztem neki sajnálatomat, hogy miért ilyet tárgyat tanít, én nagyon kedveltem volna. Sok régi Rózsás-sztorit mesélt, amin jókat nevettünk.

Eszünk, iszunk

Sikerült a linzereket teljesen eláztatnunk pezsgővel, Norbi és én voltunk a két alakítók.

Érettek vagyunk és összeálltunk egy csoportképre a Szkaliczki étterem előtt.

Életünk egyik legmeghatározóbb korszaka lezárult. Szinte mindnyájan elkerültünk egyetemre, fősulira, Szegedre olyan tömegben, hogy ott is állandóan egybejártunk. Teljesen jellemző volt, hogy Szegeden ezért nem is lett annyi egyetemi ismertségünk, mert inkább sokszor akkor is egymás társaságát kerestük, együtt laktunk. De ez már egy másik történet.

Az osztálytalálkozókat mindig példás fegyelemmel megtartottuk, és őszintén élveztük. Igazából 2014-től, a 10 éves találkozó után kezdtem el érezni, hogy Barát Tündének mi mennyit jelentettünk. Én ezt előtte nem tudtam, nem éreztem. Akkoriban sosem mondta, de utána annál többször. „Legendás osztálynak” nevezett minket, akiket a mai napig példának hoz, hogy össze tudtunk állni, amikor kellett. Orosi Pál tesitanárunk is hasonlóan vélekedett. Akit mellesleg még arra is rá lehetett venni, hogy szkanderezzen velünk, íme:

Orosi Pál-Wábel Péter szkander a Rózsa Ferenc Gimnázium 12.B. osztálytalálkozóján

Orosi Pál-Zajti Gábor szkander a Rózsa Ferenc Gimnázium 12.B-jének osztálytalálkozóján

2014-es találkozó a Szentélyben

2014-ben indultunk a Kolbászfesztiválon az eredeti pólókban.

2019-ben a találkozón leutánozzuk a 2003-as eseményt.



Az eredeti. :))

Pillanatképek a 2014-es találkozóról

2019-es találkozó, Tünde az ajándékával

És ekkor jött a tragikus hír, hogy Tünde megbetegedett. Aggódva figyeltük, úgy tűnt meggyógyul, egyenesbe jön, majd váratlanul jött a hír, hogy nem, eljött a szomorú vég. Előtte osztályunkból többen is meglátogattuk, érezhetően nagyon jól esett neki.

Utoljára jómagam találkoztam vele osztályunkból személyesen, műtötték a vállamat, itthon lábadoztam és jeleztem neki, hogy szeretnék találkozni vele. Hideg, havas időjárás volt aznap, kedvenc évszakom. Azonmód gyúrtam is pár hógolyót a régi szép emlékek gyanánt. :D

Nézzétek a hozzászólásokat! Az utolsó közös képem Tündivel, 2022. január 10., hétfő, kb. 11:40 lehetett.

Így búcsúztam tőle a Facebookon.

Megadtuk a végtisztességet

Remélem, ezzel a Bitangos sorozattal méltóképpen tisztelgek egy nagyszerű osztályfőnök és Ember előtt, akiben soha semmi rossz nem volt. Hatalmas szeretet, egyfajta gyermeki naivitás volt benne a világ iránt, akit jómagam is csak később, felnőttként tudtam igazán értékelni.

Ha jól tudom, idővel a gimnázium egyik legfelkészültebb, legelismertebb pedagógusa vált belőle, de ez már látszott akkor is, amikor minket vitt, mert mindig nagyon felkészült volt. Igaz, energiája jelentős részét akkor még elvitte a fegyelmezés és a különböző balhék elsikálása, de ha pár évvel később kapott volna meg minket, szerintem neki is könnyebb lett volna. De így volt a legjobb. :) Nem véletlenül kapott emlékfát, nem véletlenül neveztek el díjat róla. Ez a gimi Békés megye elitgimije, itt rengeteg kiváló tanár tanít és tanított, itt nem szokták csak úgy szórni az ilyesmit.

Egykori osztályunk küldöttsége tiszteleg az emlékfa előtt. Koszorúnk a földön. 2024. május, Barát Tünde-díj átadója. Balról jobbra: én, TIR, Jani

Egyetlen egy dolgot sajnálok, hogy korábban nem fogtam ebbe bele és Tünde már nem olvashatta el ezt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat nevetett volna, eszébe jutottak volna a történetek és a sok rosszaságunk. Remélem, megbocsátott nekünk mindent.

Kedves Tünde!

Mi nagyon büszkék vagyunk Rád! Remélem, ha ott fentről most látsz minket, méltónak tartod ezt a megemlékezést.

Barát Tünde (1972-2022)

Mindenkinek köszönöm, hogy segítette munkámat. Külön kiemelem az alábbiakat:

- Anyukámat, aki nagyon sokat segített a digitalizálásnál;

- Dián Tamást, aki bátorított, anyagaimat javította és lelkesített;

- Barna Angi, aki ha nem hozza be annó digitális fényképezőgépét, sokkal szegényebbek vagyunk;

- Turbucz Sanyit ugyanezért (érettségi és szalagavató)

- Totya, aki szintén hozta a kamerát és sokszor helyettesített engem is

Bitang Banditák 2000-2004