21 éve volt a nagy havazás 2003. január 5-10., - avagy a 11.B ámokfutása a Rózsa Ferenc Gimiben

Egy hét tömör gyönyör

Mostani bejegyzésemben a szinte napra pontosan 21 éve történt, talán utolsó tényleg nagy országos havazásról fogok írni.* Ez 2003. január 5-én, vasárnap este kezdődött a délnyugati határszélen, de az ország nagy részén, így a Viharsarokban is, mindez január 6-án, hétfőn délelőtt indult be. Így nekünk ez lett az origó, a nagy kezdés. Lejjebb ki is derül miért, több szerencsés tényező együttes játéka indította mindezt be.

*Nagyon jelentős havazás volt még 2012 februárjában is, de az az ország teljes egészét már nem érintette, inkább a déli felét. Mindenesetre akkor is leesett a Viharsarokban 30-50 cm, ugyanez volt a helyzet Zala és Bács-Kiskun déli felén, valamint teljes egészében Baranya, Tolna és Csongrád megyékben, de nagyjából a Zalaegerszeg-Kecskemét-Szeghalom vonal volt a jelentős havazás (>20 cm) határa.

Prológ

Először is kezdem azzal, hogy unos-untalan hallgathatjuk azt, hogy „Bezzeg az én időmben milyen telek voltak! Leesett a hó már decemberben és február végéig kitartott.” Ismerős, azt hiszem mindenkinek. Kezdjük azzal, hogy ez nem igaz. Volt néhány ilyen tél Magyarországon (1941/42, 1942/43, 1962/63), de ezek inkább kivételek voltak, semmint szabályok. Az 1970-es években pl. zsinórban 11 olyan karácsony volt az Alföldön, ami hómentes volt. Kifejezetten hideg és havas volt egyébként az 1993-2006 közötti időszak, amikor zsinórban jöttek a jó telek, de ott is az 1996/97, 1998/99 és az ominózus 2002/2003-as volt az, ami kiemelkedett. Vagyis mindenkiben azok a telek maradnak meg, amikor nagy tél volt, csikorgó hideg és hó. Mivel azért 10 évente előfordul általában egy ilyen, ezért gyerekként átélünk 1-2 ilyent, persze hogy aztán mindig azt hozza fel sok ember példaként. Ezért erősebben megőrzi a kollektív emlékezet. Ki a franc szeret emlékezni egy locs-pocs, meleg télre? (Remélem én nem fogok idős koromra úgy meghülyülni, hogy én is ezt mondogassam.)

Előzmények

Mivel ekkoriban jelen sorok írója a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium (ma: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) 11.B osztályának oszlopos tagja volt, így elsősorban ezen, csabai és gimis szemmel fogom „papírra vetni” az emlékeimet. Előre is elnézést, a feltöltött videók egy része ma már simán +18-as karika lenne. :D

Szóval a 2002/2003-as tanév diákszemmel maga volt a mennyország, december 20-án kezdődött a téli szünet és január 6-án mentünk suliba, talán egyszer volt hasonló sulis éveim között, még általánosban. A két és fél hetes szünetet követően már vágytunk vissza a suliba (nagyon jó osztályközösségünk volt, így többségünk élvezte a benti napokat) és a Meteorológiai Szolgálat már nagy bizonyossággal jelezte előre napokkal előtte, hogy komoly, országos havazás lesz egy genovai ciklon jóvoltából (akkor még így nevezték, manapság már inkább mediterrán ciklon néven emlegetik). Ez pont az az időpillanat, amikor megjelennek már elérhető árban is a digitális fényképezőgépek, és kézi kamerák, továbbá az akkor vadi újnak számító internetes, úgynevezett WAP-os telefonok. Piszok lassú net, egyszerűsített honlapok, lényegében grafika nélkül, de német oldalakon már lehetett csetelni, így forró dróton kaptuk a német oldalakon lógó többi magyartól, hogy mely magyarországi városokban hol tart a havazás.

Nagyon vártuk már a dolgot, fényképezőgépek, videókamerák feltöltve, imádkoztunk a minél nagyobb havazásért, és hogy jöjjön be az OMSZ által jósolt +40 cm hó a délkeleti országrészbe (ami hihetetlennek tűnt elsőre). Ültünk a tévé előtt, a videólejátszók bekészítve, hogy ha a Híradóban valami érdekes lesz, azonnal indítsuk a felvételt még VHS-re. (Nagyon nem a mai időket írtuk!) Ezek voltak lényegében az analóg jellegű világ utolsó évei.

A kezdés

Január 6., hétfő, reggel 08:00, kémia óra kezdődik, mindenki tűkön ül, hónak semmi nyoma, csak farkasordító hideg és felhős ég. Mindenki Tirbáczot nyaggatja (egyedül neki van Nokia 3410-es WAP-os telefonja), hogy mi a fene van már??? Jön a válasz cetlin, hogy Dunaföldvárnál már esik a hó, ujjongás. Kémiatanárnőnk, P. Margit kb. harmadjára figyelmeztet, ha nem hagyjuk abba, röpdolgozat lesz belőle, amúgy is, mi a nagy izgalom tárgya? Elmondjuk, elhűlve hallgatja, felnevet, érezhetően tetszik neki. Osztályunk ~~híres~~ hírhedt a gimin belül, 20 fiú és 10 lány, a fiúk nagyjából egy blokkban. Ebből a 20-ból legalább 6 olyan, aki igazi bajkeverő, hajlamos minden marhaságot kitalálni. Emellé jön 6-8 olyan, aki meg csapódik. A többiek közömbösek, a lányok kb. felének szintén tetszik a sok marhaság. Mindez akkora tömeget alkot, amely eldönti azt, hogy bizony itt nehéz fékezni a sok hülyét.

Mindenesetre a kémia óra lemegy, következő óra matek. Folyamatosan sandítunk ki az ablakon, semmi. Majd egyszerre csak óriási ordítás Jani (a Féreg) részéről: „Esik a hó!” Özönlünk az ablakhoz, tényleg baromi intenzíven, széllel jön a hó, apró pelyhes, de esik rendesen. -8 fok van, óriási csatakiáltások, zeng a „Fehér Magyarország!”, „Hajrá, Lilák!” meg a többi bölcsesség. Osztályunk fiútagjai részéről ez lett az aranybetűs kezdete a nagy havazásnak, január 6., hétfő, 09:20 perc. Persze a „jutalom” nem marad el, hatan kapjuk meg az utasítást Sz. Zsófia tanárnőtől: „A4-est elő!” Röpdolgozat, arra emlékszem, hogy méretes karót kaptam. (Utólag Tanárnő annullálta a jegyet, mert mint mesélte, látta, hogy tényleg szinte megőrültünk a havazás miatt és egy kivételével mindenki egyest írt). Onnantól kezdve megnyugszik kicsit a hangulat, hiszen most már elhisszük, hogy itt tényleg lesz hó és nem is kicsi. Örömmel konstatáljuk a hó folyamatos növekedését óránként 2-3 cm esik. A forgalom délre már lelassul, megjelennek az első hókotrók, sózás viszont nincs, olyan hideg van, hogy semmit sem érne. A forgalom hamarjában elapad, szinte csak a buszok és teherautók járnak. Megjönnek az első hírek, mind a MÁV, mind a Körös Volán jár, de egyre nőnek a késések. Jön a rémhír, a Volán kettőtől leáll. Erre a legtöbb békéscsabai középsuliból elkezdik hazaküldeni a diákokat. Mivel a gimink pont a főúton (Andrássy út) helyezkedik el, 200 méterre a busz,- és vasúti pályaudvartól, látjuk sorban a hazafelé tartókat. Piszok mérgesek vagyunk, minket persze nem engednek haza! Amúgy a Volán leállása kacsa volt, ezt mindenhol cáfolják később.

Elakadt Ikarus 280-as a Bartók Béla úton 2003. január 6-án

Letelik a nap, indulunk hazafelé, az edzések, külön foglalkozások elmaradnak, mindenki készül a hóra. Ami rendületlenül esik, jönnek az első tolólapos hókotrók, majd megjelennek éjjelre a traktorok, sőt, a Városgazdálkodási Vállalat kukásautói elé is hóekék kerülnek, gyakorlatilag minden, ami alkalmas, az havat tol. Természetesen szüleink kivezényelnek minket is havat hányni, jó szívvel teszünk ennek eleget. Többször is kimegyünk megnézni a főbb utakat, meseszép minden, forgalom alig, az is nagyon lassan halad. A Híradóban már külön fejezet a hó, a délnyugat-dunántúli megyékben (Zala, Somogy, de főleg Baranya) már 20-30 cm a hó, Pécs környékén megbénul a közlekedés, érezhetően küzd az ország a hóval.


2003. január 7-i állapot

Folyamatosan megy a tévében a rendkívüli hírek

Másnap nem kell az ébresztőóra, kinézünk, a hó továbbra is esik, nagyjából 15 cm hullhatott. Jönnek a hírek, a Volán és a MÁV ingyen szállítja a diákokat, főleg a déli megyékben sorban jelentik be az iskolaszünetet. Baranyában érezhetően komoly a helyzet, ott már 40 cm-ről szólnak a hírek. Baktatunk a suliba, gyalogol a város, megkezdődnek az első elakadások, akkoriban még nagyon kevesen használtak téli gumit. Az ablakból lessük a helyzetet, már kezdenek jönni az első „eredmények”. A tolócsuklós Rába Contact csuklósbuszok fara vadul kileng, ahogy a hátsó kerék kipörög, egyik-másik majdnem „bebicskázik”. Délutántól már csak Ikarusok járnak, több közülük ősöreg, füstöt okádó matuzsálem, valószínűleg üzemi tartalékok. Ezek viszont húzócsuklósok, jobban bírják a havat.

Szolgálati közlemény!

A következő videó csak egy Híradófelvétel, a hógolyózás majd a két nagy kép után következik!

Az RTL és a TV2 híradói, jól bemutatva a helyzetet. 05:45-től Békéscsaba a beszámoló középpontjában. Feltűnő, mennyivel színesebben öltözködött még mindenki és lazább volt minden.

Az iskola udvarán megkezdődnek az első hógolyózások, egyelőre még csak szolidan, mivel farkasordító hideg van (kb. -10 fok), fúj a szél, szó szerint hóvihar van, kinek van kedve lefagyasztani mindenét? Kesztyűben meg ugye nem lehet eldobni a hógolyót. Várni kell a jobb időre! Az utcákon továbbra is alig van gépjárműforgalom, viszont sok mindenhol a gyalogos. Felfedezzük, hogy a párkányon sok hó van. Osztálytermünk (21-es) a második emeleten van és mivel magas a belmagasság, ez ideális ahhoz, hogy felülről szórjuk az áldást. Rögtön jön is az ötlet, hogy össztűz az utcára, ahányan csak tudunk dobni. Nagy helyezkedés az ablakoknál, mind a három tárva-nyitva van, a csajok kiabálnak: „Csukjátok már be, megfagyunk, hány évesek vagytok??"

Gyuri vezényel: „Három, kettő, egy, TŰŰŰZ!” Azonnal útjára indul két Budmil táskás alak felé egyszerre 6 hógolyó, majd még egyszer ennyi, hiszen a másik kezünkbe is betárazva a tartalék. A 12-ből 2-3 betalál, nagy nevetés, ordítás, ők hívnak minket le, hogy lent legyen nagy a szánk, mi meg őket fel. Közben látjuk, hogy az „A” épületből is tűz, azaz hó alá veszik őket. Mi végig tartottuk magunkat ahhoz, hogy úgy 15-35 éves fiúkat dobáltunk csak, de voltak olyan osztályok, akik „lőttek” mindenre, ami csak mozgott. Az idő változatlan, továbbra is esik, gyengébb intenzitással. Ez a nap gyorsan eltelik, a hó már nem akkora újdonság, „megszoktuk”, a párkányról meg leürült a hó, így várnunk kell. További kb. 10 cm hó esik, 25 cm-nél járhatunk. Az esti Híradóban már komplett blokkok mennek a havazásról, kiderül, hogy szerdára eláll a havazás, de csütörtökön és pénteken a déli-délkeleti országrészt ismét megsorozza egy újabb ciklon, de már jelentős enyhüléssel, nem biztos, hogy ez végig hó lesz majd. Mindegy, hátha!

Ilyen sarkvidéki körülmények uralkodtak. A kép forrása Stefanik András a "Békéscsaba a múltban" csoportból.

A szerda nyugisan telik, kisüt a Nap, csikorgó hideg van, nem is esik rosszul a fény. A hókotrók példamutatóan dolgoznak, az összes főbb út jól járható, a mellékutakon is folyamatos az ekézés. Kellemes csalódás. Viszont olyan hideg van, hogy elkezdnek befagyni a vasúti váltók, akadozik a közlekedés, a dízeles autók egy jó része már nem indul. Tetszik nekünk a dolog.

Téli mesevilág az Andrássy úton. Forrás: "Békéscsaba a múltban" csoportból.

Csütörtök délelőtt a jósolt újabb havazás megkezdődik, az idő jelentősen megenyhül, kb. -2 fok van. Érdekes, már nem nagyon méltatjuk különösebb figyelemre, egyszerűen hozzászoktunk, a jóhoz könnyű hozzászokni. Délutánra már 35 cm-t is meghaladja a hó vastagsága, elkezdődnek kialakulni a csapások, már csak a széles tereken, vagy a sétálóutcákon is csak szűk járatokon, csapásokon lehet haladni, a felhalmozott hó sok helyen méteres magasságot is meghaladja. Az éjszakai sajnos elszökik gyönyörű szép nagy sar-planinai farkasölő kutyánk, „Dicki”, egyszerűen azért, mert a hatalmas hó miatt nem lehet becsukni a kaput. Hiába keressük égre-földre, sehol, pedig csak 4 éves volt, és a valaha volt legokosabb és legszebb kutyája volt szüleimnek. Ő a havazás egyetlen negatív hozadéka nekem.

Megkezdődik a (lila)-fehér hadjárat

Péntek reggelre úgy-ahogy eláll a havazás, igazi alpesi hangulat, 42 cm hó van, hihetetlen látvány. Az idő egész enyhe, -3 fok van, a szél is csendesedik, amúgy is pénteki nap van, a lányok közül többen megbetegednek, a bejárósokat és koleszosokat hazaküldik 10 után, szóval kevesen vagyunk, ideális az idő, hogy a tettek mezejére lépjünk! Kamerát teljesen feltöltve behozzuk a suliba és már korán reggel izgatott sugdolózás, hogy azonnal indulni kell lefelé.

Figyelem!

Érzékeny lelkűek a következő videót ne nézzék meg. :D Ez maga a cikk lényege, a több napos ámokfutásunk felvétele.

A második szünetben, 09:47-kor elszabadul a pokol, a kamera precízen rögzít mindent. Megkezdődik a hadjárat az egyedül, csoportban, vagy bárhogy közlekedő emberek ellen. Távolról dobás, közelről dobás, buktatások, túlerővel a kisebbek „megfürdetése” a hóban, nem kímélünk senkit és semmit, nem számít, ki hány éves, hányan vannak, stb. Mivel az Rózsa (Andrássy) alapvetően lány többségű gimnázium, általában 10-12 fiúnál sehol nincs több egy osztályban, de olyan tömegben hülyék, mint nálunk biztos nem, csak az akkori 12.E-sek (róluk még lesz szó), természetesen velük is megütközünk. Így hát nyomasztó túlerőben vagyunk, szinte mindenki megfutamodik a tömegtámadások elől, őszinte sajnálatunkra. Érdekes, de sokszor a lányok bátrabbak, igaz, ők csak a hógolyókat kapják, míg a fiúkat nem kíméljük. Az első szünetben átütő a siker, megfutamodik a 9.E mintegy fele, a büfébe tartókat is mind megsorozzuk, a harc minden esetben nagyon egyoldalú, igazán válasz se nagyon érkezik, mi csak osztjuk az áldást, de nem kapjuk.

A 9. E-sek ekkor még csak játéknak veszik, R. Zsuzsi nevet.

Itt már senki nem nevet. Legelöl én rohamozok drapp kabátban

Ez egy focipályán azonnal piros lenne. U. Ádámot (9.E) rúgjuk fel.

Lihegve, kipirulva, átizzadva vonulunk be kémiára. P. Margó kémiatanárnő elképed a kinézetünkön, majd mosolyogva mondja, hogy „Irány le közös hógolyózás!” Mindez nem tart sokáig, 5 perc múlva dühösen véget vet az egésznek, mert mint mondja, „Azt nem gondoltam volna, hogy ti teljes erővel dobtok mindenre, meg arcon is egymást! Ez nem erről szól.”

Annyira nem búsulunk, legalább több energia marad a nap hátralevő részére. Okulva a korábbi szünetről, illetve villámsebesen terjed a suliban, hogy a 11.B kint áll legalább 10-12 emberrel a főbb utakon, egyre kevesebb ember jön, azok is kerülőutakon, meg egyesével jönnek, így oda a kihívás. A 9.A két tagja, S. Lujza és G. Babci elszalad, hiába üldözzük őket, ezt eltoltuk, ők voltak a gyorsabbak! Hirtelen ötlet, gyerünk, menjünk be a 11.D-be (ott van még jelentősebb ellenállás). Be is megyünk, sortűz itt is bent az osztályteremben, minden tiszta hó, B. Petit alaposan megsorozzuk, Sólyom, Lajbi, Krisztián röhögnek, tetszik nekik a buli.

B. Peti (11.D) tiszta hó, legalább 4-5 hógolyó találta el. Mögötte Sz. Lajbi nevet.

Mindez azt eredményezi, hogy ők is csatlakoznak a hadjárathoz, immáron 14-15 fő alkotja a terrorcsapatot. Többen Előrés-sálakban feszítenek (én is), megy a röhögés: Viharsarki Viola Terror. Mivel az udvaron érdemi ellenállás már nincs, így a folyosókra, osztálytermekre helyezzük át a helyszínt, látszanak a döbbent fejek, egyszerűen nem hiszik el, hogy ez megtörténhet velük. Berontunk a 10.B-be, egy gyerek tanárnak képzeli magát, nagy sorozatokat kap, hevesen káromkodva "táncol" a hógolyók elől. A 9.A-ra ezért nem marad idő, ők most megúszták, meg kifogytunk a munícióból is. Visszafelé menet megtámadjuk N. Tomit a 9.D-ből. Ezután hazelé menet a korábban már említett 12.E-ét pár tagját is megtaláljuk az udvaron, akik szólnak is, hogy a következő szünetben várnak minket teljes létszámmal az étkező mögötti területen, készüljünk.

Lali arcon találja Gy. Tamást (9.B). Bentről M. Krisztián (11.A) fogja az ajtót, hogy ne tudjon bemenni.

Készülünk, hívjuk a segítséget más osztályokból, jönnek a visszaigazolások: „Persze, jövünk 5 emberrel, ott leszünk.” Na, ahogy haladunk a nagy összecsapás felé, úgy kopnak el az emberek, mintegy 10 fővel érkezünk meg a tetthelyre (a volt honvédségi bunker, az ún. „Kék osztriga”) előtt zajlik le az ütközet. Gyúrjuk a hógolyót, sokan jeget vesznek a kezükbe, nagy csatakiáltás, Hajrá, Lilák!, rájuk rohanunk. Viszont ők nagyobbak nálunk, erősebbek és legalább annyian vannak, ha nem többen, ők tényleg kaptak segítséget. A hógolyózápor elől nem hátrálnak, csatárláncba állnak, majd egész közelről kapjuk az arcunkba a jeget, havat. Megtorpanunk, egyből letámadnak, sokunknak kirúgják a lábát, gáncsolnak, érezhetően fel vannak ránk pörögve. Több ember beszed ütéseket (én is, vérzik az orrom), sokakat beszorítanak, rengeteg havat kapunk mindenhová. Egyértelmű a vereség, elszaladunk, sokunknak fáj az arca, orra, stb… A harcot premier plánból nézik a büfések, érezhetően tetszik nekik, vigyorognak. Ilyet se nagyon láttak még ezek a falak, kb. 25 ember rontott egymásnak. Megviselt a csapatunk, így tántorgunk be magyarórára. Érezhetően gúnyos tekintetek kísérnek, többen kiabálnak, hogy most visszakaptuk. Van benne valami. G. Ildikó (3 év alatt a negyedik magyartanárunk) megértő, elmondjuk, kikkel csaptunk össze, vereség a vége. Cserébe nincs felelés.

Következő szünetben dafke azért is kimegyünk, most beleütközünk az ott felnőttoktatáson lévő 25-30 évesekkel, akik szintén nem értékelik humorunkat, és nem is hajlandóak elszaladni. Itt is már vereségnek néz ki, de az utolsó pillanatban x-re hozzuk a dolgot. Ezután érkezik a 11.A-ból V. Ádám és M. Krisztián, segítenek nekünk, van, hogy belűről fogják az ajtót, hogy a menekülők ne tudjanak gyorsan beszaldni az udvarról.

Elől V. Ádám üdvözöl minket, míg hátul M. Krisztián (mindketten 11.A) teljes erővel dob és találja el a kamerát és W. Petit. Ezért minden második szót itt ki kellett sípolnom.

Ekkora már mindenki fáradt, fázik, át van ázva mindene, abbahagyjuk a mókát, ebédelni megyünk és megegyezünk, hogy jövő héten hétfőn folytatjuk. Ekkor jön oda tesitanárunk, O. Pali bácsi, aki nevetve mondja: „Hallottam fiaim, alkottatok, terror alá vontátok az iskola nagy részét.” És hozzá somolyog ravaszan. Majd a lényegre tér: „Mindenki elszaladt előletek?” Őszinte nevetés szakad fel bennünk, tartunk tőle, hogy emiatt hétfőn majd tesiórán menni fog a törpejárás, vagy a nyusziugrás, de semmi ilyenről nincs szó. Beszámolunk a történtekről, egyedül az nem tetszik neki, hogy elszaladtunk a 12.D elől, ezt nehezményezi.

A hétvége nyugisan telik, farkasordító a hideg, a fél város szánkózik, viszont már akkor a hó, hogy nincs hova eltolni. Megjelenik a Honvédség, Kraz és Ural teherautókkal, valamint BTR-80-as csapatszállítókkal, amelyek elé hóeke kerül és így tolják a havat a kórházból és szállítják a katonai járművek a havat az Élővíz-csatornába. Ez megint különös élmény, bámuljuk ezt a különös forgatagot, az általunk még nem látott nagyságú gépeket, eszméletlen jó hangja van a V8-as dízeleknek és bennük a fiatal katonák is sokszor kipörgő kerekekkel indulnak el. (Ekkor még van sorkatonaság, a hódmezővásárhelyi Bercsényi Lövészdandár alakulatai jöttek a város segítségére.)

A Békés Megyei Hírlap 2003. január 11-i főcíme

Mivel az előző napok megviseltek minket, szinte valamennyi, a dobálásban részt vevő betaknyosodott, megfázott. Vagyis az összes rosszgyerek. Ezért ki se megyünk dobálni, hétfőn és kedden csak gyógyulunk. Szerdától újraindul a „terror hete”, ahogy Pali bácsi mondta. Viszont a 4. óra tesi, ezért amíg a többiek tesiznek, nekünk a havat kell ellapátolni az iskolai pályákról, hiszen O. Pali bácsi szerint attól még munkaképesek vagyunk, mert takonypócok lettünk. Hatan kapunk hólapátot és kiküld minket dolgozni. Arafat (mindig piros kendőben jött suliba, innen nevezte el így Pali bácsi az ismert palesztin vezérről) javasolja, hogy legyen némi izgalom, ott állnak az iskolavezetés autói egymás mellett, hányjuk oda a havat. Azonnal a tettek mezejére lépünk, példás egyetértésben hordjuk a havat a parkolóba. Négyen dolgozunk, egy ember figyel, egy meg a vizet hordja, hogy minél jobban összefagyjon a halom. Nagyjából 20 perc múlva már elég nagy a halom, jön az udvaros: „Mi a fenét csináltok, miért ide hányjátok a havat?” Gyuri halálos nyugalommal felel: „Az igazgató úr külön kérésére.” Emberünk döbbenten néz, majd mondja: „Mindig tudtam, hogy az az ember hülyeségeket beszél.” Ezután 5 perccel a portás von minket kérdőre. Neki én felelem: „Az udvaros volt itt, ő mondta.” A portás arcára van írva az értetlenség, felnevet: „Bolond az az ember!” Egészen 40 percig megy a munka, a halom már vagy 2 méter magas és ugyanilyen széles. Kijön Pali bácsi, hatalmasat néz. Fejet csóvál, majd "lehülyéz" minket.

Ezért dolgozott az ember 40 percet, hogy lehülyézzék, ez a hála? :)

Következő óra 5-6. dupla német, tűkön ülünk, olyan nem létezik, hogy ezt nem látta senki, hogy mit műveltünk. Pedig nem. Pné S. Judit tanárnő dolgozatot írat velünk, mondja is, hogy meglepően csendesek vagyunk. Mivel ez aznap az utolsó óránk, ezért egybe tartja meg, hogy hamarabb elengedjen minket – és persze magát is. 13:30-kor el is engedne minket, de megjön az igazgatóhelyettes, Uné Ibolya. Feszült hangon kérdezi, hogy hol voltunk az előző szünetben. Erre a Tanárnő válaszol teljesen természetesen, hogy sehol, itt írták a felmérőt, nem engedtem ki őket szünetre, egész végig bent voltak. Ami igaz is volt. Mi csak pislogunk, most értjük meg, hogy elszámolták, azt hitték szünetben csinálta bárki az autók mögé a hóhalmot. Bólogatunk. Még kétszer nyomatékosan megkérdezi, de mivel a lányok is helyeselnek (mindig őket kérdezte, mivel szerinte mi megbízhatatlanok voltunk, meg gazfickók – volt igaza ebben), így fejcsóválva elmegy, bár mondja, hogy biztos benne, hogy benne volt ebben a disznóságban a kezünk. A Tanárnő aztán izgatottan kérdezi, hogy ez mégis mi volt? A folyosóról nyílva az ablakon keresztül megmutatjuk neki a tényállást. Legalább fél percig nevet ezen, mondja, hogy meg sem akarja tudni, hogy mi történt valójában. Rohanunk ebédelni, alig hisszük el, hogy megúsztuk. Visszafelé jövet látjuk, hogy az udvaros és a portás együtt hányják a havat el a kocsik elől, amit mi halmoztunk fel. Kitör belőlünk a röhögés, de csak diszkréten, gyorsan elódalgunk.

K. Dani (11.B) is sorozatot kap, menekül befelé

Csütörtökön már le van túrva szinte mindenhol a hó, sokat vesztett bájából minden, ezért még utoljára összekapjuk magunkat, ismét kivonulunk, az eredmény látható a videón. Berontunk a 11.C-be, A. Katica is sorozatot kap, Benyó teljesen nyugodtan nézi végig a hátsó padból. V. Vera sikít, de őt elkerülik a golyók. Majd kint az udvaron kap a 9.B két hölytagja is, K. Niki és O. Eszter jönnek a büféből. Ezután hátulról eltrafáljuk a 12.A-ból L. Magdit és barátnőjét, Á. Évát is, akik dühösen néznek hátra. Éva és Magdi rá egy hónapra sítáborban határozottan rákérdez, hogy ez miért kellett. Nem tudunk mit felelni. Éva azt mondja immáron nevetve, hogy ha közelebb lettünk volna, odajöttek volna és megpofoztak volna minket. Milyen szerencse, hogy távolról dobtunk. :D Vigasztalja őket a tudat, hogy saját osztálytársainkat, R. Diát és K. Danit se kíméljük, ők is sorozatot kapnak.

Az egyik utolsó felvonás gyanánt a 11.D megint kap, K. Milánt egyenesen sikerül nyakon találnom, utána sítáborban mesélte, hogy órákig vizes volt, mi milyen marhák voltunk. Íme a dobás pillanata.

K. Milánt (11.D) dobom nyakon, kék nyíllal a száguldó hógolyó

Közben osztályon belül is kitör a haddelhadd, Sz. Misi és Zaza majdnem összeverekednek, szóval történnek a dolgok.

Osztályon belüli perpatvar: Sz. Misi (balra, kockás ing, csak karja látszódik) az irodalomkönyvét dobja Zazára, aki védi magát (jobbról második). A könyv egyébként nem talált.

Egyik szünetben kimegyünk poénból teherautókat dobálni. Egy ponyvást jól megsorozunk, blokkoló kerekekkel fékez, kiugrik belőle egy hegyomlás, Körömi hatalmas pofont kap, Arafatról lerepül a sapkája, én is alaposat kapok az orromra. Megint vérzik. Levonjuk a következtetést, ez nem annyira jó buli, más cél után kell nézni. Suli után megyünk ki csoportosan, épp akkor száll fel pár évfolyamtársunk a csuklós buszra, óriási csatakiáltás, lerohanjuk az Ikarus 280-ast, szétdobálva a csukló hátsó részén az ott állókat. A sofőr rezzenéstelen arccal végignézi a műveletet, majd csukja az ajtókat és indul. Ezt viszont már nem ússzuk meg, sok szemtanú volt, Uné behív minket és emelt hangon von kérdőre, elhangzik az általunk igen sokszor meghallgatott „Már megint szégyent hoztatok az iskolára!” szlogen. Kérdezi, hogy miért a buszt dobáltuk. Arafat válaszol, hogy azért, mert azelőtt egy teherautót dobáltunk, de az megállt és nagy pofonokat kaptunk. De egy járatos busznak tartania kell a menetrendet, ezért az jobb célpont, ezért dobáltuk azt. Az igh. teljesen ledöbbenten áll ezelőtt a magyarázat előtt, érezhetően valami teljesen másra számított.

Ebben a pillanatban ront be valaki, kiderül, hogy áll a bál az „A” épületben is. A 12.E-sek sortüzet lőttek az út túloldalán lévő hentesüzletre, miközben épp bement egy vevő. Így rengeteg hó és latyak zúdult be a boltba, a tulajdonos felháborodva jött be a suliba. Igh. kimegy, mi pislogunk egymásra. Ezután kiküldenek minket a folyosóra. Jön az újabb hír, a 12.B-sek hóhalmokat halmoztak fel a termük alatt, majd az első emeltről kiugrottak rá, egyenesen az utca felől, újabb járókelői panasz, áll a bál, szerencsére elterelődik rólunk a figyelem, ez az ügy még súlyosabb. Uné ránk néz, közli, hogy a mi buszos akciónknak lesz még következménye, ne higyjük, hogy megúsztuk, de most „Tűnjünk a szeme elől!” Nem kellett kétszer mondani. :D

Ekkor már annyira túlfeszítettük a húrt, hogy éreztük, hogy meg kell állni. Osztályfőnökünk (J. Éva, szintén három év alatt ő a harmadik) aggodalmasan mondja is, hogy zeng tőlünk a tanári. Belátjuk, tényleg erős napok vannak mögöttünk, a továbbiakban már nem kerül sor tömeges akciókra, vagy incidensre.

A videóban is leírtam, de ide is ideteszem: Eléggé elítélhető módon mindenkit dobáltunk, különösen sokat kaptak az akkori 9.A, 9.B, 10.B, 10.E és 11.D tagjai. Magasan a legtöbbet azonban a 9.E kapott (akiknek mellettünk volt az osztályterme). Viszont ők zokszó nélkül viselték, pedig a terror hetét tényleg ők sínylették meg legjobban. Amúgy mindenkinek jár az elismerés, tudomásom szerint senki nem mártott be minket.

Vagányak voltatok, fiúk-lányok!

És bocs, ha seggfejek voltunk veletek! :D

Írjon bárki, aki felismerte magát a videóban és berakom, ahogy szeretné. :)

Utólag köszönöm Annaházi Katicának, Somlói Lujzának és Marton Ádámnak, hogy segítettek azonosítani a videóban szereplőket.

Egyébként akiket dobáltunk, a nagyobb részét nem ismertük, csak most, sokszor visszanézve és segítséggel tudom őket azonosítani. Szóval nem volt kiválasztás, vagy tudomány emögött, aki jött szembe, kb. azt dobáltuk. Ennek fényében tényleg érthetetlen, hogy ilyen előzmények után hogy sikerült megnyernünk a Rózsa-fesztivált 9 hónapra rá, pedig a fél sulival összekötöttük a bajszunkat.

Epilógus: az idő elkezd enyhülni és január végére eléggé elfogy a hótakaró. Majd február elején újabb jelentős havazás kezdődik, a sítábor előtt, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz. A cikk végére még beteszek pár képet és videót.